Kinek a jelöltje fogja vezetni az SZDSZ-t?

Ki akar vezetni egy olyan pártot, amely borítékolhatóan nem jut be a Parlamentbe, és négy év múlva való befutása is erősen kérdéses, mivel riválisai folyamatosan erősödnek. Természetesen azok, akik eddig is benne voltak.

Az SZDSZ helyzete

Ha enyhén akarnánk fogalmazni, akkor azt mondhatnánk, az SZDSZ szénája nem túl rózsás. Ha kicsit durvábban, akkor azt, hogy a szabad madarak grillcsirkeként, csonttörő reccsenéssel landoltak az EP választás aszfaltján. A 2,1 százalékos eredmény azonban még jónak mondható, ha megnézzük a legfrissebb, Századvég-Forsense felmérést. Ebből az derül ki, hogy az összes megkérdezettnek 0,5, a biztosan szavazó pártot választóknak pedig 1 százaléka szavazna a liberálisokra, ami talán még arra is kevés, hogy az állami támogatást megkapják (ez 1 százalék után jár).

Így nem meglepő, hogy az SZDSZ-en belül kisebbfajta káosz uralkodik: egyesek szerint mindenkinek le kéne mondania, és átadni a helyet a fiataloknak (Eörsi Mátyás), mások egyszerűen otthagyták az ügyvivői testületet (Léderer András és társai), megint mások csak nem hajlandóak megszólalni (Kóka János).

Mindenesetre az Országos Tanács során július 4-re rendeltek el rendkívüli küldöttgyűlést, ahol tisztújíthatnak, és a lemondott pártelnök (Fodor Gábor) helyett is újat választhatnak. Csakhogy ekkora csak a jelöltállítási határidőket lekésve tudták volna megtartani a gyűlést, így az egészet eltolták július 12-ére.

Ki lesz az elnök?


A nagy kérdés most az, hogy ki vállalja el ama nem túl hálás, ám roppant felelősségteljes munkát, hogy a párt elnöke legyen, s a szabad madarat főnixként feltámassza hamvaiból. Az egészre nem meglepő módon mindössze három jelentkező akadt, miután egy jó páran (Szent-Iványi István, Léderer András, Gulyás József) visszamondták. Azonban mind a három ember mögött egy-egy „nagy név” áll.

Kóka János az orvosként dolgozó Badacsonyi Szabolcsot indítja a küzdelembe. Előnyére válik hogy a köztudatban annyira nem ismert - így nincs alapból bukásra ítélve - azonban a párton belül neve korántsem ismeretlen. A Budai Gyermekkórház volt vezetőjének a neve egészségügyi államtitkárként is felmerült 2007-ben, jelenleg a III.kerület liberális frakcióját vezeti, de az Országos Tanács és a budapesti választmányban is elnökségi tag. Ő is támogatja a komplett megújítást, ám annak inkább a pragmatikusabb változatát.

Fodor Gábor
a jóval több ismertséggel - és ekképp kevesebb népszerűséggel rendelkező - Gusztos Pétert indítaná - bár itt az indítás kimerül abban, hogy nézeteik többnyire egyeznek és feltehetőleg Gusztos élvezi Fodor támogatását. A posztjáról lemondott frakcióvezető-helyettes manapság a szinte naponta ellőtt Jobbik-ellenes felszólalásairól, és a gyűlöletbeszéd büntethetőségének támogatásával tűnt ki, de többször volt már olyan nyilatkozata amely „túl liberális” volt. Ezek általában a konzervatívnak számító magyarság erőteljes ellenzését váltották ki, ám a vérliberálisok kifejezetten kedvelik az urat, ami az 5 százalékra lehet hogy elég lenne. Már csak azért is, mert megválasztásával biztosan totális háború törne ki a Jobbikkal - amiből viszont nem biztos, hogy a madarak kerülnének ki győztesen.

Demszky Gábor áll minden valószínűség szerint Retkes Attila újságíró mögött. A SZDSZ leghatalmasabb emberének a reputációja az utóbbi négy évben követte a 4-es metró alagútásásnak útját - igaz nem akadt el annyiszor, hanem folyamatosan lejtett. Jelenleg ha akarna se tudna újra polgármester lenni - bár Tarlós István megszólalásai még mindig erős érveknek hatnak a megválasztása mellett -, így nyilván a pártelnöki posztért sem indul - ám a párton belüli befolyását nem akarja elveszteni. Retkes egyébként régebben a Magyar Hírlapban tevékenykedett, most a II. kerületi pártszervezetben mozog, és ahhoz az önostorozó csoporthoz tartozik akik a Gyurcsány-féle „elkúrtuk” dogmát zsolozsmázzák - ami viszont nem vált ki a népből bólogatáson kívül mást. Ismeretlensége azonban még a párton belül is példás, így teljesen tiszta lappal indulhat.

És ha van új elnök, akkor mi van?


Részlet Gusztos blogjából
Az új elnöknek időre van szüksége a nyugodt építkezéshez, és felhatalmazást kell kapjon arra, hogy vérátömlesztést hajtson végre a pártban. Ezért alapszabályunkban kell rögzíteni, hogy az elnöki mandátum három évre szól, s hogy a pártelnöknek vétójoga van a választókerületi elnökök, a képviselőjelöltek kiválasztásában és az országos lista első 10 helyére. (Alapszabályunk megadja ezt a lehetőséget a főpolgármester-jelöltnek a fővárosi önkormányzati lista első harmadára.) Az új elnök szinte reménytelen helyzetben veszi majd át a pártot. Csak akkor van esélye, ha egyértelmű támogatást és erős felhatalmazást kap. Mindezek miatt a fent megfogalmazott feltételek nem képezik politikai alku tárgyát. Felelősségteljesen csak akkor vállalhatom és vállalom el az elnöki jelölést, ha azok együttesen teljesülnek. (szabadhaza)
Eddig mindkét, a lehetséges elnökséget kommentáló jelölt - Retkes még nem kívánt megszólalni ez ügyben - csak akkor hajlandó elvállalni a posztot, ha a párt nagy többsége melléjük áll, és nem kell belső ellenzékkel is hadakozniuk. Tehát ha az SZDSZ képes egységes pártként fellépni, és együtt, belső fúrogatások nélkül tenni azért, hogy visszaszerezzék a választók bizalmát. A két nyilatkozónak teljesen igazuk van: hisz másképp feltehetőleg esélyük sincs.

Gusztos Péter - mint az blogjából kiderül - nem csak egységet kér, de azt is, hogy a pártelnök mandátuma tartson három évig, és hogy legyen vétójoga az országos lista első tíz helyén, valamint a választókerületi elnökök, és a képviselőjelöltek ügyében is. Célja az érdekemberek kirotálása is - ráadásul a fenti ügyekben nem fogad el semmilyen kompromisszumot. Az egész nem hat túl liberálisan, ám legalább megerősödne a párt.

Azonban ennél is nagyobb kérdés, hogy egységgel, egy elfogadott elnökkel és megújulással képes-e újra a levegőbe emelkedni a szabad madár. Mert mind a Bokros-féle MDF, mind az egyre sikeresebb LMP az SZDSZ még megmaradt szavazóit szipkázza el, így nem biztos hogy akár négy év múlva sikerül az 5 százalékot összehozni. Ám ha akkor sem megy, akkor a bukás véglegessé válik és az SZDSZ eltűnik a politikai süllyesztőben.