Utcai zavargások a döntő után

Zavargások törtek ki hétfőn Los Angelesben, miután a Lakers 99-86-ra győzött az Orlando Magic vendégeként, és 4-1-re megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) négy sikerig tartó döntőjét.

Az ötezer kilométere lévő Floridában aratott diadal után több százan gyülekeztek a Lakers otthonául szolgáló Staples Centernél - ahol a korábbi finálékkal ellentétben nem állítottak fel kivetítőt -, és a mámoros tömeg csakhamar a rendfenntartók ellen fordult. A huligánok rendőrautókon ugráltak, kövekkel és palackokkal dobálták meg az egyenruhásokat, és lángoló barikádokat állítottak fel. Végül 25 randalírozó került az őrszobára.

A hivatalos tájékoztatás szerint sokkal súlyosabb volt a helyzet 2000-ben, amikor a csapat 12 év után először lett bajnok: akkor lángoló rendőrautók és több mint 70 károsodott kocsi jelezte a rajongók "örömét".

Antonio Villaraigosa polgármester bejelentette, hogy a városháza költségkímélő politikája ellenére rendeznek győzelmi parádét a Lakers számára, a felvonulásra várhatóan szerdán kerül sor.

Forrás: MTI