Amerikai körúton a magyar író

Amerikai felolvasóestre indul Barnás Ferenc író, akinek A kilencedik című, a Magvető Kiadónál 2006-ban megjelent regényét Paul Olchváry fordította angolra, és ezért a munkájáért megkapta a PEN America fordítói díját.

"Nagyon nehéz bekerülni az amerikai irodalmi lapokba, de nekem kivételes szerencsém volt. Első regényemet, az itthon 1997-ben megjelent Az élősködőt Paul Olchváry olyan kitűnően fordította le angolra, hogy annak első fejezetét teljes egészében közölte egy amerikai folyóirat" - mondta Barnás Ferenc Márai Sándor-díjas író az MTI-nek.

Felidézte, hogy több éves munka volt kiadót találni legújabb regénynek. "2007-ben Olchváry A kilencedik című regényem első fejezetének fordításával elnyerte PEN American Center fordítói díját, azt hiszem ez sokat segített a kiadó megtalálásában" - tette hozzá Barnás Ferenc.

A The Ninth (A kilencedik) idén májusban jelent meg az Egyesült Államokban a chicagói Northwestern University Press kiadásában. Az író arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy elkészült első regénye, Az élősködő teljes angol fordítása is, amelyet Paul Olchváry az Amerikai Állami Művészeti Alap Fordítói díjával készített.

Barnás Ferenc kiemelte: a magyar irodalomnak jelenleg magas a presztízse a világban, ami szerinte részben annak a nyelvi, nyelvfilozófiai megközelítésnek köszönhető, ami íróinkat jellemezi.

"Amerikában ez egy kicsit másképp van. Ott nem csak szakmai-kritikusi megközelítésben foglalkoznak a regénnyel, hanem nyitottak a laikus olvasóközönség felé is, például szívesen tárgyalják úgy a könyvekben ábrázolt konfliktushelyzeteket, problémákat, hogy azok valódi vitát gerjesszenek. A közérthető megközelítés sokat segít a könyvek népszerűsítésében" - tette hozzá az író.

A kilencedik elbeszélője egy kilencéves kisfiú, aki a nyomor szélén, apja szeszélyeinek kiszolgáltatottan él 9 testvérével a hatvanas évek Magyarországán.

"A jelenlegi gazdasági helyzet nagyon érzékennyé tette a nyugat-európai, amerikai olvasókat a szociális-egzisztenciális témák iránt. A szegénység kézzelfoghatóvá vált, már nem csak a távolinak tűnő országok problémája. Könyvem főhőse egy kisgyerek, aki a nyomorban gyorsan megtanulja a túlélés stratégiáit. Ez a jóléti államokban ma már úgyszintén kérdés lehet" - mesélte az író, aki meglehetősen későn, 38 évesen jelentette meg első regényét.

Mint mondta, Az élősködőt tíz évig írta, emellett sok mindent csinált, volt tanár, doktorált, utcazenészkedett Németországban, Svájcban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában. Megfogalmazása szerint "önkereső típus".

Barnás Ferenc jelenleg negyedik regényén dolgozik, amelyről nem árult el részleteket. "Könyvem témáját még a párom sem tudja. Számomra némi túlzással akkor derül ki, miről is szól a következő regényem, ha befejeztem a munkát" - tette hozzá.

Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben. 1982-1988 között egyetemi tanulmányokat folytatott Debrecenben, Budapesten és Münchenben, illetve magánúton zenét tanult. 1983-2000 között évente 3-4 hónapot utcazenészként dolgozott, mellette elvégezte az ELTE magyar nyelv és irodalom, illetve esztétika szakát, ahol 1991-ben doktori fokozatot szerzett. Számos alkalommal tartott felolvasást írásaiból az Egyesült Államokban.

Június 6-án New Yorkban (Brooklynban), június 12-én New Brunswickban, június 14-én Torontóban, és egy még egyeztetés alatti időpontban Chicagóban találkozhatnak vele az olvasók.
Forrás: MTI