Borzalom vagy gyávaság? Michael Jackson újabb koncerteket mond le bőrrákra hivatkozva

Kiderült, hogy Michael Jacksonnak még több angliai koncertjét kell lemondania, hogy könnyebben fel tudja venni a harcot állítólagos bőrrákjával.

A koncertsorozat júliusban kezdődik, aminek első négy dátumát már korábban áttolták jövő tavaszra, a promóter szerint viszont nem egészségügyi okokból.

Sőt! A promóter, név szerint Randy Philips azt mondta, az énekes olyan jó állapotban van hogy „bármikor elcserélné a testét az övére”. Vajon neki milyen betegsége lehet, ha ilyen könnyedén csereberélne?

A múlt hónap folyamán kiderült, hogy az 50 éves énekesnek bőrrákja van. Ez nem éppen a legjobbkor került felszínre, mert hosszú évek után most újra koncertezne, erre tessék. Kezdetben ugyan tagadta betegségét, mint ahogy azt is, hogy fehérré operáltatta magát, de mára már nem ködösíthet. Legalábbis a The Sun szerint.

Ugyanis május közepén meglátogatott egy neves kaliforniai bőrgyógyászt, onnan pedig egy papírral távozott, amin többek között ez állt: ”Bőrbetegség, bőrrák és kemoterápia.” A fotosók pedig természetesen ott voltak és elcsípték, Dzsekó pedig mosolygott nagyokat csudálatos kis zakójában.
Forrás: HírExtra/The Sun