Öttusázóból szakállamtitkár

Simóka Beáta világ- és Európa-bajnok öttusázó lett az új sportszakállamtitkár.

Amint az önkormányzati minisztérium pénteki közleménye jelzi: Simóka kinevezése hétfőn lép életbe.

Elődje, Török Ottó távozik posztjáról, munkáját péntektől a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójaként folytatja. Ezen pozíciót a távozó szakállamtitkár korábban, 2007. január 1. és 2008. szeptember 1. között már betöltötte.

Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter - ugyancsak pénteken - felmentette megbízatása alól Vass Károlyt, a NUSI eddigi megbízott főigazgatóját is.

Simóka Beáta sportpályafutása során öttusázóként váltóban 2000-ben és 2003-ban, egyéniben és csapatban pedig 2002-ben lett aranyérmes felnőtt világbajnokságon. Eb-n 2000-ben és 2003-ban váltóban, 2003-ban csapatban szerzett elsőséget. A junior korosztályban váltóban 1993-ban és 1996-ban, csapatban pedig 1994-ben lett a világ legjobbja. Simóka - mint a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) delegáltja - tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és emellett a MÖSZ általános alelnöke. Jogi diplomáját 1999-ben, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerezte, majd 2005-ben tette le jogi szakvizsgáját. Az elmúlt években ügyvédként főként a gazdasági jogban, ingatlanjogban, sportjogban és társasági jogban szerzett jártasságot.

"A 2010-2011-es év Cselekvési Programját a várható gazdasági helyzethez igazodva úgy kell kialakítani, hogy a Nemzeti Sportstratégiában megfogalmazott alapelvek ne sérüljenek" - idézte Simókát az ÖM közleménye.
Forrás: MTI