Egy szemesztert valahol Európában töltsenek a diákok?

Az SZDSZ szeretné elérni, hogy a következő európai parlamenti ciklusban minden egyetemre járó európai uniós állampolgár legalább egy szemesztert egy másik ország oktatási intézményében ösztöndíjasként tölthessen el.

Azok a magyar diákok, akik különböző csereprogramok résztvevőiként egy másik ország felsőoktatási intézményében tölthettek el egy szemesztert, sokkal komolyabb esélyekkel indulhatnak a munkaerőpiacon - mutatott rá sajtótájékoztatóján az SZDSZ ifjúsági szervezetének elnöke, a szabad demokraták ügyvivői testületének tagja.

Kitért arra, hogy a magyar liberálisok 14 pontból álló tervet készítettek, melyeket a következő öt évben szeretnének megvalósítani az Európai Parlamentben. A fiatalokat érintő elképzelések között a legfontosabbnak a hallgatói és oktatási ösztöndíjak jelentős emelését nevezte.

Léderer András úgy fogalmazott, hogy "a Szabad Demokraták Szövetsége, illetve a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz tisztelte meg azzal a magyar választókat, hogy programot adjon az európai parlamenti kampányában".

A többi párt nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy "üres szlogeneken, és színes, szagos plakátokon és kiadványokon kívül esetleg valami tartalomról is szót kellene ejtenie" - fűzte hozzá a liberális politikus.

Forrás: MTI