Hétfőn megoldódik Talmácsi ügye?

Talmácsi Gábor és Stefano Favaro hétfőn ülhet tárgyalóasztalhoz Jorge Aspar Martínez csapatfőnökkel - erről a világbajnok motorversenyző és menedzsere beszélt kedden.

A Nap-kelte című műsorban mindketten azt mondták: készek tárgyalni az esetleges új szerződésről, de csak közösen. Ezzel arra utaltak, hogy Martínez pénteken közölte: csak a sportolóval kíván egyeztetni, mivel szerinte Favaro provokálta ki a szakítást.

A 2007-ben a 125 kcm-esek között vb-győztes, de jelenleg már a negyedlitereseknél szereplő Talmácsi Gábor múlt csütörtökön jelentette be, hogy hétfőn szerződést bontott a Balatonring Teammel a második motor hiánya és a médiaképviseleti jogok egyoldalú megváltoztatása miatt.

Ennek következtében a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi, Francia Nagydíján már nem indult, s ahogy ő és menedzsere fogalmazott: ha nem sikerül korrekt módon lezárni a vitát, akkor az is elképzelhető, hogy kihagyja ezt az évet.

Forrás: MTI