Meg kell menteni a diósgyőri focit

Dlusztus Imre, a labdarúgó NB I-ben 11. helyen álló Diósgyőri VTK ügyvezető igazgatója szerint mindenképpen életben kell tartani a klubot.

Dlusztus az MTI-nek elmondta, ő is, s a tulajdonosok is a közeli napokban szembesültek azzal, hogy a futballcsapatot működtető gazdasági társaságnak komoly adóssága van.

Az Észak-Magyarország című lap csütörtökön számolt be arról, hogy felszámolás fenyegeti a Diósgyőri FC Kft-t. Márpedig ha ez megtörténik, visszavonhatják a 2009-2010-es NB I-es idényre megszerzett klublicencet a sportszervezettől, ami azt jelenti, hogy jövőre nem indulhat a legjobbak között. A társaságnak május 25-ig kell elérnie, hogy az eljárás megszűnjön.

"Amikor Diósgyőrbe jöttek az afrikai játékosok, a korábbi klubvezetés kölcsönt vett fel, amelyet mostanáig nem fizetett vissza. Szeretném leszögezni, hogy mindez a mi szerepvállalásunk előtt történt, a szerződéseket sem mi kötöttük - reagált a hírre Dlusztus Imre. - Való igaz, érik az embert furcsa meglepetések, de a magyar labdarúgásban már semmin sem szabad meglepődni. Az biztos, hogy a felmerült problémára megoldást kell találni, az ügyben már többször is egyeztettünk.

Ugyanakkor tény, hogy a DVTK jelenlegi fő tulajdonosa egy építőipari cég, márpedig köztudott, hogy a válság ezt az iparágat sújtja a leginkább, így nehezen várható onnan segítség. A tartozás összege kilenc és fél millió forint, plusz ehhez jönnek még a kamatok. Súlyos problémával kerültünk szembe, de az senki előtt nem lehet kétséges, hogy a klubnak életben kell maradnia!"

A felszámolási eljárást két magánszemély kezdeményezte.
Forrás: MTI