Megtalálták az eltűnt lány holttestét

Bizonyossá vált, hogy a januárban eltűnt kaposvári lány holttestét találták meg vasárnap délután a Kapos folyóban - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

A Kaposvári Igazságügyi Szakértői Kutatóintézet elvégezte a holttest igazságügyi boncolását, ennek során idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak - tudatta a Kaposvári Rendőrkapitányság, megerősítve a Somogy megyei főkapitányság szóvivője által vasárnap elmondottakat.

"A boncolás során teljes bizonyossággal megállapították, hogy az elhunyt személy Mester Havaska" - olvasható a rendőrségi közleményben, amelyben arra is kitérnek, hogy a halál oka fulladás volt.

Bíró Gábor szóvivő az áldozat személyazonosságára vonatkozóan vasárnap még nem tudott felvilágosítást adni. A helyi sajtó azonban már a hét első napjaiban is úgy számolt be a halálesetről, hogy a 24 éves kaposvári lány holttestét találták meg. Ezt a rendőrség eddig nem erősítette meg.

A kaposvári egyetemista januárban, egy sikertelen vizsga után tűnt el. Keresésében önkéntes mentőcsapat és magánnyomozó is részt vett. A lány felkutatását segítő Havaska Baráti Kör képviselője a Kapos.hu hírportálnak azt mondta: meg vannak győződve arról, hogy a lány gyilkosság áldozata lett.

A rendőrség bűncselekményre utaló nyomok hiányában közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halálesetet.
Forrás: MTI