Bíróság előtt a vérfertőző apa

Bíróság vizsgálja egy 67 éves argentin férfi ügyét, akit azzal vádol a saját lánya, hogy nyolcéves kora óta rendszeresen megerőszakolta, és a vérfertőző kapcsolatból hét gyermeke született.

A "mendozai szörnyetegként" emlegetett Armando Lucero tagadja az ellene felhozott vádakat. Most DNS-vizsgálattal állapítják meg, hogy tőle származnak-e lánya gyermekei.

A 35 esztendős nő eddig félelmében nem beszélt. Azt követően szánta el magát a tanúságtételre, hogy a bíró figyelmeztette: ha hallgat, és apja szabadlábra kerül, 16 éves lánya szintén az ő sorsára juthat.

Lucerónak egyébként két házasságából további 13 gyermeke született. A hatóságok azt is ki akarják deríteni, vajon többi lányát is megerőszakolta-e.

A vérfertőző apát az áldozat egyik fivére jelentette fel. Fél évvel ezelőtt fordult segítségért a mendozai törvényhozókhoz. Mint egyikük elmondta: olyan elképesztőnek találta, amit hallott, hogy eleinte el sem akarta hinni.

Lucero letartóztatásban várja a vizsgálat befejeződését.
Forrás: MTI