Fának ütközött az autó, négyen is megsérültek

Három súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely a 4-es számú főúton, Debrecen közelében történt, amikor egy Hajdúszoboszló felől érkező gépkocsi lesodródott az útról és fának ütközött.

Tájékoztatása szerint az autó tisztázatlan okból, valószínűleg figyelmetlenség miatt először letért az út jobb oldalán lévő kavicságyra, illetve füves területre, ahonnan egy táblát kidöntve tért vissza az útra, majd a bal oldalon sodródott le és egy fának csapódott. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a jármű hátsó futóműve is kiszakadt és mintegy húsz méterrel arrébb találták meg.

Az Ebes és Debrecen között történt baleset mindhárom sérültje súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett - tudta meg a mentés vezetőjétől az MTI. A sérülteket a debreceni Kenézy Kórház Traumatológiai Osztályára szállították.
Forrás: MTI