Rendőrök védik a BL-elődöntő bíróját

Megfigyelés alatt tartja a norvég rendőrség Tom Henning Övrebónak, a szerdai Chelsea-FC Barcelona labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő játékvezetőjének a lakását, miután a bíró halálos fenyegetéseket kapott a mérkőzés lefújását követően.

A londoni összecsapáson 1-1-es döntetlen született, amellyel a katalán csapat jutott a fináléba, ám Övrebo ítéleteit nem csak Guus Hiddink, az angolok holland trénere, de a kékek játékosai és drukkerei is bírálták, sőt, a brit lapok csalást is emlegettek.

A Chelsea csütörtöki közleményében elítélte azon szurkolóit, akik az interneten keresztül megfenyegették a játékvezetőt.

"Ez egyelőre nem a mi ügyünk, azonban a média érdeklődése miatt hazakísértük Övrebo urat az oslói repülőtérről - mondta Jörn Jörgensen, a norvég főváros rendőrségének szóvivője. - Járőrt állítottunk a lakásához, hogy ha bármi történik, készen álljunk."

"Tekintettel a jelenlegi körülményekre, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) arra kért, hogy ne nyilatkozzak a médiának" - írta rövid üzenetében a 42 esztendős bíró, aki a meccs után a szigetországi újságok információi szerint hatósági kísérettel hagyta el a Stamford Bridge-et.
Forrás: MTI