Jégkorongcsarnokot üzemeltetni alapvetően drága mulatság. Az üzemeltetőnek vállalnia kell a jég költséges fenntartását, a csarnok közüzemi számláinak kiegyenlítését, a személyzet bérét és sok helyen a bérleti díjért is külön fizetni kell. Ennek megfelelően alig van Magyarországon olyan csarnok, melynek fennállása során ne lett volna problémája a fennmaradással: emlékezhetünk az Astra Zeneca és a zalaegerszegi csarnok kálváriájára. Most pedig itt az újabb, ami legalább olyan érthetetlen, mint az eddigiek, de talán még elkerülhetőbb is lett volna: csütörtökön lakat került az újpestiek létesítményére, a Megyeri úti csarnok kapujára is.



Ezt valaki elkúrta

Kérdeznénk, hogy miért, de a válasz pofonegyszerű: egyéni érdekek és az állam tutyimutyisága áll(hat) most is a háttérben. Persze előbbit bizonyítani szinte lehetetlen, utóbbit pedig felesleges: a honi sportvezetők is csak remegnek, amikor szóba kerül ezekben a politikailag kusza időkben a sport, és annak anyagi segítése, vagy legalábbis élni hagyása.

Tény, hogy a magyar jégkorong válogatott megjárta a svájci A csoportos vébét, ahol ugyan nem szerzett pontot, de a szakemberek egyöntetű véleményeként sikerrel terjesztette a méltán híres, s mindig felemelő hangulatot varázsolni képes magyar hokikultúrát. Miközben Budapesten, nagyjából ezer kilométerre Zürichtől és Berntől megint a régi nóta került terítékre: az évek során szinte mindegyik jégcsarnokunk bajba került már ilyen vagy olyan módon, most a Megyeri úti létesítmény került sorra: lakatot tettek az újpesti csarnokra, miközben egy másik pálya, a Gyakorló Jégcsarnok szintén száműzné a hokisokat.

Az okok azonban logikusabbak, mint gondolnánk. Legalábbis a Gyakorló esetében. Hirtelen ugyanis – néhány év leforgása alatt – lett itt nekünk a semmiből két olyan sikersportágunk, melyeket bármennyire is fáj, de muszáj finanszírozni, s muszáj alájuk tolni a megfelelő körülményeket: a pech az, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya és a jégkorong is fantasztikus sportág, de csak és kizárólag jégen űzhető, jól pedig jó sok jégen.

Az egyébként már évek óta nyílt titok, hogy a jégkorong és a korcsolya szövetség illetékesei nem igazán tudnak megegyezni abban, hogy mindent és mindig megosszanak egymás között – a minden ezeknél a sportágaknál lényegében a jégfelületet jelenti.

Csarnok márpedig kell

De hogy jön mindez ahhoz a tényhez, miszerint bezárták a Megyeri úti csarnokot? A két sportág, a hoki és a korcsolya ugyanis még évekkel ezelőttig is megfért egymás mellett a Gyakorló Jégcsarnokban (a jégcsarnokot akkor építették, amikor a leégett Budapest Sportcsarnokkal az annak alagsorában helyet kapó jég is megsemmisült), néhány évvel ezelőtt azonban a korcsolyapártiak fejükbe vették, hogy nem szeretnék tovább megosztani a kincset érő jégpályát a hokisokkal, ami lényegében azt takarta, hogy most már hosszú hónapok óta tervezik a palánk eltávolítását a Gyakorló jegének széléről, mondván, hogy a rövidpályás korit űzni sokkal komfortosabb palánk nélkül, nem mellesleg, ha nincs palánk, nincs hoki, ez pedig az állítólag egyre nagyobb kárt okozó, már-már randalírozó korongosok házon kívül tudására is jó.



Meg amúgy is, van hová mennie a hokisoknak, ott van például az újpesti csarnok – mondják a korisok. Csakhogy aki látott már valaha egy teljes, élő szezonbeli jégbeosztást a liláknál, az pontosan tudja, hogy néhány korosztály már így sem tud mindig akkor gyakorolni, amikor feltétlenül szeretne. Az eddig a Gyakorlóban trenírozó ürömi kölyökcsapat és rajtuk kívül még legalább száz ifjú hokis a Gyakorlóból ömlesztve az eddig is a liláknál pallérozódó majd’ háromszáz játékossal káoszt szülne – persze, hogy nem is szerették volna a Joós Zoltán szakosztályvezető irányításával éldegélő újpestiek a fúziót.

Mindenesetre nagyon úgy néz ki, hogy a hokinak mennie kell a Gyakorlóból. Csakhogy a gyakorlóbeli hoki több száz elsődlegesen utánpótláskorú játékost jelent, akiket – főleg a mostani hokiőrületben – nem lehet kitenni az utcára (tíz évvel ezelőtt szemrebbenés nélkül megtették volna), ezért helyet kell nekik találni.

A két történet közötti párhuzamot pedig inkább nem ecsetelnénk: a dolog sokkal kényelmetlenebb annál mindegyik fél számára, hogy bármiféle valós okokkal alátámasztott, esetleg oktalan vádaskodásba kezdjünk.

Nem olcsó, de nagyon drága

A gazdasági válság közepén, mikor egyelőre még inkább sötétedik, mint világosodik hiába várnánk a csodára, arra, hogy hirtelen hipermodern öltözőkkel felszerelt jégcsarnokok nőnek ki a földből, de olyanok ám, melyek a lehető legkevesebb üzemeltetési költséget feltételeznek, sőt egyből olyanok, melyek maguk termelik az áramot, a gázt, és valami egészen elképesztő magyar találmány segítségével szennyvízből képesek teljesen költséghatékonyan előállítani a jeget. Nincsenek csodák. Legalábbis ha súlyos magyar forintokról van szó, akkor nincsenek.

Maradnak a sokszor lehetetlen körülmények, az ígéretek, hogy talán majd egyszer befedik a szarrá mállott Kisstadiont, sőt egyenesen ledózerolják, és a helyére széles Európa leghipermodernebb jégpályáját építik fel, felépítik, hiszen megérdemlik a jeges sportágak.

Jégcsarnokot üzemeltetni drága mulatság. Magyarországon ráadásul nem is mulatság. Kár, hogy valaki mégis jót mulat az újpesti történeten…