Nem ismerik el, hogy magyar a halott

Állampolgársága ismeretlen bejegyzés került a halotti anyakönyvi kivonatába annak az elhunyt férfinak, akinek a zalaegerszegi kórházban elveszett a személyigazolványa - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.

Az özvegy a lapnak elmondta, hogy férje a személyi igazolványát és a tajkártyáját a kórházban az éjjeliszekrény fiókjában tartotta, halála után azonban a személyi okmányokat már nem találták meg.

A kórházi dokumentációban nem szerepel, hogy átvették a személyi igazolványt, az intézmény pedig nem vállal felelősséget azokért a tárgyakért, amelyeket a beteg magánál tart - nyilatkozta a lapnak Csidei Irén főigazgató.

Az özvegy szerint érvényes jogosítvánnyal is bizonyítható elhunyt férje állampolgársága, de Buzu László, a zalaegerszegi polgármesteri hivatal anyakönyvi csoportvezetője szerint az állampolgárság csak személyi igazolvánnyal, vagy útlevéllel igazolható. Ezek hiányában az elhalt állampolgárságáról csak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adhat igazolást.
Forrás: MTI