Elmarasztalták a roma nőket sterilizáló Szlovákiát

Elmarasztalta Szlovákiát az emberi jogok strasbourgi székhelyű európai bírósága kórházi adatok jogellenes visszatartása miatt, roma nők sterilizálása ügyében.

Az aláírás megtagadása esetére azzal fenyegették meg őket, hogy nem hajtják végre rajtuk a császármetszést, távozniuk kell a kórházból. A kórházi tartózkodás után egyiküknek sem sikerült teherbe esnie, és felmerült bennük a gyanú, hogy a császármetszés mellett sterilizálták is őket a kórházban.

Jogi képviselőiktől azonban 2002-ben megtagadták, hogy betekinthessenek a kórházi feljegyzésekbe. A következő évben szlovákiai bírói döntés engedélyezte, hogy az érintett nők megtekintsék a kórházi feljegyzéseket, de azt nem, hogy fénymásolatot készítsenek. Szlovákia ide vonatkozó törvényi szabályozása 2004-ben változott meg, akkor már lehetővé vált a nők kérésének teljesítése.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy a törvény megváltozása előtt érvényes szabályozásra hivatkozva az emberi jogokkal ellentétben álló módon tagadták meg a panaszosoktól az iratok megismerését, mert ezzel akadályozták őket azon bizonyítékok beszerzésében, amelyek szükségesek lettek volna sikeres perindításhoz a sterilizálás miatt.

Az ítélettel szemben különvéleményt hangoztatott a strasbourgi bíróság szlovák tagja, Jan Sikuta, aki szerint a roma nők kísérletet sem tettek perindításra, így a szükséges dokumentumok hiányára való hivatkozás szerinte merőben spekulatív jellegű.
Forrás: MTI