11 lakos választ polgármestert

A korábbi települési vezető halála miatt új polgármestert választanak vasárnap a Zala megyei Iborfián, ahol tizenegyen szerepelnek a választói névjegyzékben - tájékoztatta csütörtökön a település körjegyzője az MTI-t.

Szemes Róbert elmondta: egyetlen jelöltet állítottak a faluban, Lakatos Józsefet, aki jelenleg is alpolgármesterként tevékenykedik. Hozzátette, hogy a választás akkor is érvényes és eredményes, ha mindössze egyetlen szavazópolgár adja le voksát az egyetlen polgármesterjelöltre.

A körjegyző korábban az MTI-nek elmondta: az ország egyik legkisebb önálló településének számító Iborfia az elmúlt húsz évben valószínűleg rekordot döntött a szavazásokon való részvételi arányával. Jellemzően a település minden lakója részt vesz a voksolásokon, vagyis a száz százalékos részvételi arány ezúttal is valószínűsíthető.

A kistelepülés létszámából adódó sajátosság ellenére reggel 6-tól este 7 óráig tart a szavazás. A szavazatszámlálást is végző helyi választási bizottság öt tagjának tehát akkor is nyitva kell tartania a kisközség szavazóhelyiségét, ha már a reggeli órákban mindenki végez a voksolással - fűzte hozzá a körjegyző.
Forrás: MTI