Hasba szúrta munkatársát

Hasba szúrta munkatársát egy 39 éves férfi a kálmánházi baromfifeldolgozó üzemben; a 26 éves áldozat életveszélyesen megsérült – közölte az MTI-vel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

A két férfi még csütörtökön azon szólalkozott össze, hogy a gyanúsított egy csirkét felhasználva megpróbálta bélsárral beszennyezni kollégáját, majd kölcsönösen vízzel locsolták egymást - mondta Fülöp Gergely. Hozzátette: a sértett egy nyakvágó fülkében dolgozott, ahová futószalagon érkeztek a csirkék; itt kezdtek el egymással dulakodni.

Az idősebb férfi kivette a társa kezéből a kést, majd elmondása szerint elvesztették egyensúlyukat és elestek. A gyanúsított azt vallotta, hogy a csirkék nyakának elvágásához használt hegyes, folyamatosan élezett kés véletlenül szúródott a másik férfi hasába, akivel egyébként jó viszonyban volt. Az életveszélyesen megsérült fiatalember csak pár perc múlva vette észre, hogy megszúrták. A büntetőeljárás során a gyanúsított szabadlábon védekezhet - közölte Fülöp Gergely.
Forrás: MTI