Nincs szüksége műpéniszre Kordának!

Megdöbbentő ajándékot kapott a Korda házaspár Puskás Petitől: egy pénisz alakú sütőformával kedveskedett az énekespárnak.

Vicces ajándékot talált ki Puskás Peti a Hal a tortán forgatásán Korda Gyurinak és Balázs Klárinak. A fiatal énekes egy hatalmas műpéniszt adott át nekik, ami tulajdonképpen egy sütőforma, süteményt lehet benne készíteni.

Puskás Peti a Borsnak elmondta, poénból szánta a házaspárnak a kukit, mert az előző forgatáson kiderült, Kordáék még sosem jártak szexboltban. Peti kapva kapott az ötleten, betért egy szexellátóba, hogy kinézzen nekik valami csecsebecsét. Először egy lézerbrokit szúrt ki, de azt kissé erősnek gondolta, így a sütőformát csomagoltatta el. „Végülis ez is a főzéshez kapcsolódik” – mondta Peti, ahogy maga műsor is amiben szerepelnek.

Ám Klárika és Gyuri nem értékelte a meglepetést. Arcukra fagyott a mosoly, ahogy felismerték a gigafütyköst. Klári kifejezetten ízléstelennek találta a dolgot, a Borsnak elmondta, visszacsomagolta, és úgy ahogy volt betette a szekrény mélyére. „Tisztában vagyok vele, hogy Peti egy fiatal bohém fiú, aki jópofának akart tűnni” – zárta el az ügyet az énekeshölgy.

A házaspár harminc éve házas és többször is elárulták, a jó kapcsolat titka a jó szexuális élet. Ebben azonban úgy tűnik egy műpéniszenk nincsen helye.

Korda bevallotta, először elképzelni sem tudta mi ez. Még sosem látott ilyet azelőtt. Csak később ismerte fel a formáját. Mint mondta az ajándék nagyon extrém, és biztosan nem fognak benne süteményt sütni. Gyuri tisztában van vele, hogy Peti szellemesnek akart tűnni, de az most nem jött össze. „Ha annak idején énekesként én ajándékozom ilyet egy régóta a pályán lévő kollegának, akkor biztos, hogy egy életre kigolyóznak a szakmából – mondta végül Korda.
Forrás: HírExtra/Bors