Botrány! Elképesztő dolgok derültek ki a Lidl élelmiszerláncról

A közelmúlt megfigyelési botránya után újabb hasonló és rendkívül kínos ügy robbant ki a Magyarországon is jól ismert német diszkontáruházi láncnál, a Lidlnél.

A Der Spiegel című hetilap ezúttal arról számolt be, hogy a Lidl - törvénytelen módon - belső aktákat vezetett az alkalmazottak betegségeiről. Eszerint az áruház dolgozóinak betegállomány után egy formanyomtatványt kellett kitölteniük, s ezen a legpontosabban fel kellett tüntetni az adott betegség okát, illetve jellegét. Minderre egy szemeteskukából derült fény, a közelmúltban ugyanis egy bochumi szemetesben találtak rá ilyen jellegű, munkajogi szempontból mindenképp illegálisnak számító dokumentumokra.

A Lidl németországi vezetője nem cáfolta, hogy éltek a szóban forgó "betegségkutató" formanyomtatványok eszközével. Elismerte, hogy e meglehetősen sajátos eszköz nem felelt meg az adatvédelem előírásainak, azt állította ugyanakkor, hogy csupán az alkalmazottak egészségi állapotáról kívántak tájékozódni. Frank-Michael Mros kijelentette, hogy az eljárást az elmúlt év végén beszüntették.

Az újabb botrány aligha tesz jót a Lidl tekintélyének, amelyet a tavalyi megfigyelési ügy amúgy is alaposan megtépázott. Akkor arra derült fény, hogy a vállalat vezetői hosszú időn keresztül magándetektívekkel, illetve rejtett kamerák segítségével figyeltették az alkalmazottakat, "jegyzőkönyvezve" a munka során, több esetben ugyanakkor a munkahelyen kívül is tanúsított szokásaikat. Így például azt, hogy ki kivel beszél, vagy hogy hányszor megy ki a mellékhelyiségbe. Az ügy óriási megbotránkozást váltott ki, s a Lidl vezetősége nyílt levélben kért bocsánatot mind az alkalmazottaktól, mind a vásárlóktól.
Forrás: MTI