Űrlényekkel dolgozik a 24 ügynöke

Kiefer Sutherland májusban kezdi forgatni a 24 című sikerfilmsorozat nyolcadik évadját. A terrorelhárító ügynök, Jack Bauer újabb akciójának hossza az írók leleményétől függ - nyilatkozta a színész kedden az AP hírügynökségnek.

A színész egy új animációs film bemutatóján nyilatkozott Hongkongban. A Szörnyek az űrlények ellen című filmben az egyik főszereplőnek, W. R. Monger tábornoknak kölcsönzi a hangját.

Sutherland saját elmondása szerint Jack Bauer alakjának köszönheti karrierje újjáéledését, és nem aggódik amiatt, hogy beskatulyázzák az ügynökszerepbe. "Olyan munkát csinálok, amilyet én akarok, és az emberek vagy el tudják fogadni, vagy nem" - hangzott határozott véleménye.

Szinkronszínészként végzett munkáját fantasztikus ellensúlyozásként élte meg, hihetetlen felszabadulást jelentett számára. Mint elmondta, heti 5 napon, napi 14 órában Bauert játszott, majd a hétvégén felengedhetett az animációs film munkálatai alatt. "Úgy éreztem magam, mintha ötéves lennék" - mondta a szörnyfigura mély, érdes hangján Sutherland.

A Szörnyek az űrlények ellen pénteken kerül az amerikai mozikba. A történet bebörtönzött szörnyekről szól, akiket kiszabadítanak, hogy segítsenek egy földönkívüli robot legyőzésében.
Forrás: MTI