Fodor szerint sima ügy, hogy Surányival találkozott

Semmi meglepőt nem lát Fodor Gábor abban, hogy kedd délelőtt Surányi Györggyel találkozott az SZDSZ székházában.

A pártelnök a szabad demokraták ügyvivő testületének és frakciójának közös megbeszélését követően újságírói kérdésre azt mondta, hogy viszonylag rendszeresen találkoznak, mert a gazdasági kérdésekben mindig kikéri Surányi György véleményét.
Hozzátette: most más témákban is kikérte a véleményét a kialakult helyzet miatt, de erről nem kívánt beszélni, mert mint mondta, nincs rá felhatalmazva.

Az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának közös ülésén elhangzottakról a pártelnök annyit mondott, hogy megerősítették a párt tárgyalódelegációjának mandátumát. Hozzátette: készek megkeresni és megtalálni egy hiteles miniszterelnököt, aki képes kivezetni a társadalmat a nehéz helyzetből.

Ehhez viszont véleményük szerint változásokra van szükség a kormányban, és megfelelő kormányprogram is kell. Közölte: a hétfőn megkezdett tárgyalások folytatódni fognak, mert várható, hogy kedden vagy szerdán, amikor szükségét látják, a delegációk egyeztetnek egymással.

Fodor Gábor hangsúlyozta: látnak olyan jelölteket, akiknek a személyében meg tudnak egyezni. Hozzátette, hogy nevekről nem szeretne beszélni mert ha valakinek a nevét megemlítik, abból biztosan nem lesz jelölt. Leszögezte, hogy jelölnie a szocialista pártnak kell.

A pártelnök megjegyezte, hogy olyan válságkezelő kormányt tartana a legjobbnak, amely azonnal elkezdhetne dolgozni.

Forrás: MTI