Magyar film Thesszalonikiben

Moldoványi Ferenc Another planet/Másik bolygó című kreatív dokumentumfilmje is szerepel a 11. Thesszaloniki Dokumentumfilm-fesztiválon, amelynek nemzetközi filmkritikusokból álló zsűrijét Kriston László vezeti - közölte a Magyar Filmunió pénteken.

A péntektől jövő vasárnapig tartó nemzetközi seregszemle Habitat című szekciójában vetítik Molodványi Ferenc megannyi díjjal jutalmazott alkotását, az Another Planet/Másik bolygó című filmet, mely gyereksorsokon - köztük rabszolgasorban tengődő téglagyári munkás, sorsába beletörődött prostituált és gyilkolásra "nevelt" ifjú katona életén - keresztül fedi fel planétánk rejtett arcait.

Az idén mintegy 170 filmet felvonultató görögországi fesztivál díjairól a közönség és a kritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI zsűrije dönt, utóbbi elnöke a Magyarországról érkező Kriston László.

A thesszaloniki filmfesztivál műsorra tűzi - Portraits: Human Journeys című szekciójában - James Chressanthis amerikai rendező No Subtitles Necessary: Laszlo & Vilmos című dokumentumfilmjét is, mely két világhírű magyar filmes, Kovács László és Zsigmond Vilmos munkásságát mutatja be. Zsigmond Vilmos a fesztiválon személyesen is részt vesz és mesterkurzust tart.

Forrás: MTI