Ötven éve a film szolgálatában

A Balázs Béla Stúdió (BBS) alapításának 50. évfordulója alkalmából nagyszabású kiállítás nyílik a Műcsarnokban, valamint egy átfogó tanulmánykötet is készül a legendás filmes műhelyről.

A Más hangok, más szobák - Rekonstrukciós kísérlet(ek) című kiállítás célja olyan értékek láthatóvá tétele, amelyek többsége eddig el volt zárva a nagyközönségtől. A tárlat a történeti áttekintés mellett a képzőművészeti és a filmes gondolkodás közti kapcsolatra fog fókuszálni és reményeink szerint több generációt is meg fog szólítani - mondta el Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója az évforduló kapcsán tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A BBS 1959-es alapítása óta egyedi szerepet töltött be a magyar filmművészetben, több filmes generáció szárnypróbálgatásainak is teret adott, a ,60-as évek meghatározó rendezői is itt készítették első rövidfilmjeiket - emelte ki Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNF) igazgatója.

A decemberben nyíló tárlat a BBS, a Műcsarnok és az MNF összefogásával valósul meg, az együttműködés több célt is szolgál. A hányatott sorsú, eddig különféle raktárakban és pincékben őrzött filmgyűjtemény az MNF-nek köszönhetően biztonságos helyre került, ezáltal a kutatói munka is könnyebbé vált, valamint a kiállítás révén a nagyközönség is megismerkedhet a stúdió munkásságával - emelte ki Kodolányi Sebestyén, Balázs Béla Stúdió Alapítvány kuratóriumának elnöke.

"Soha nem volt még ilyen koncentrált figyelem a stúdión, számos szakember dolgozik a tanulmányköteten, illetve a tárlaton; amit most végzünk, az lényegében egy hiánypótló munka" - tette hozzá.

A 2006-ban létrejött együttműködés eredményeképp a bő 400 órányi filmanyagból már 200 órányi DVD-re került, amely a Műcsarnok médiaraktárában elérhető.

A tárlat az egyes korszakokat, műfajokat, valamint az alkotókat és a köztük lévő kapcsolatokat fogja bemutatni a közönségnek, miközben számos filmet is levetítenek - hangsúlyozta Páldi Lívia, a kiállítás kurátora. Hozzátette, hogy terveik szerint egy belépővel többször is el lehet majd látogatni a tárlatra, így lehetővé téve az érdeklődők számára, hogy a bőséges, párhuzamos vetítetéseken bemutatott filmanyagból minél többet láthassanak.

"A BBS-t a sokszínűség és a nyitottság jellemezte és mi ennek szellemében szeretnénk összeállítani a filmes műhelyről szóló tanulmánykötetet - mondta el a készülő könyv főszerkesztője, Gelencsér Gábor filmesztéta. A kötetben művészeti szakemberek a stúdióról írt tanulmányai kapnak helyet, a történeti áttekintés és a különféle irányzatok, stílusok, műfajok és alkotók bemutatása mellett a kötet szociológia és történelmi szempontból is vizsgálja majd a BBS-t.

Az 1959-ben alapított stúdió eleinte klubként működött, a filmgyártás csak 1961-ben kezdődött és hamarosan a kísérleti film és a fiatal alkotók legfontosabb hazai műhelyévé vált; nagyjátékfilmek az 1970-es évek óta készülnek a BBS-ben, amelyben fennállása óta a meghatározó rendezők közül szinte mindenki alkotott.
Forrás: MTI