Rubint Réka és Béres Alexandra még mindig háborúzik!

Kis országunk két legnagyobb fitneszladyje, Rubint Réka és Béres Alexandra nem szereti egymást. Mégis egymáshoz járnak edzeni, amit nem is tagadnak. Tovább folytatják a háborújukat, vagy kibékülnek végre? Kiderül, hogy mi az igazság kettejük soha véget ne

Nem is volt olyan régen, amikor Rubint Rékát kipenderítette Béres Alexandra és férje a saját edzőtermükből. Rubint szerint akkor egy gúnyos megjegyzést is eleresztettek az irányába, amiért akkor joggal meg is sértődött.

- Mindössze véletlen egybeesés, de valóban abba a terembe járok, ami a neve alatt ment csődbe – mondta el a Napi Ásznak Schobert Norbi fitneszguru felesége, Rubint Réka. – Nincs vele bajom, egyébként is én reggelre járok, ő pedig este tart edzést, de az sem zavarna, ha összefutnánk. Ennyi erővel el is költözhetnénk, hogy a Szentendrei úton se fussunk össze. Éppen egy versenyre készülök, ahol fitneszmodell kategóriában indulok. Remélem, itthon nem kell az előítéletekkel megküzdenem – nyilatkozta a Napi Ásznak Rubint.

Nézzük hát, hogy mit mond minderre Béres Alexandra!

- A legnagyobb hálózatnak adtam el az edzőtermemet, aminek a szakmai igazgatója vagyok – hárította a vádakat Béres, aki elmondta: nem szeretne ezzel az üggyel foglalkozni, még kevésbé visszatámadni. – Eddig kétszer futottam vele össze a teremben. Szíve joga hogy oda járjon, ahová szeretne, ennek ellenére nem hiszem, hogy ha annyira rossz emlékei lennének, akkor visszamenne abba az edzőterembe – tette még hozzá Béres Alexandra.

Úgy látszik olyan kicsi a magyar fitneszpiac, hogy a szereplői még egymást sem tudják elkerülni. De akkor már miért nem edzenek együtt? Ja, abban nincs semmi botrányos…
Forrás: HírExtra/Napi Ász