Utas vert BKV-ellenőrt

Jeggyel nem rendelkező utasok bántalmazták a főváros közlekedési cégénél dolgozó ellenőröket, egyiküket kórházba kellett szállítani, a másikuk - egy nő - pedig könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte a BKV kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint egy ellenőrnőt fellöktek a kisföldalatti Kodály körönd megállójában még pénteken, szombaton pedig az 1-es villamos vonalán ütöttek meg ököllel egy másik, munkáját végző ellenőrt.

A cég azt közölte, hogy a Kodály körönd állomásnál az ellenőrnő - szokásos munkáját végezve - az utasokat a jegyük felmutatására kérte. Egy nő azonban nem volt hajlandó eleget tenni ennek a kérésnek, majd miután az ellenőr újból felhívta erre az utas figyelmét, a nő megpróbálta kikerülni őt. Ez azonban nem sikerült, az utas pedig szándékosan fellökte a munkáját végző ellenőrt, aki az incidens során könnyebben sérült - olvasható a közleményben.

Az eset után a VI. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított a támadó ellen, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt - közölte a BKV.A másik esetben az 1-es villamoson egy fiatalember - aki érvényes jeggyel vagy bérlettel nem rendelkezett - a pótdíjazás minden formáját elutasította és a villamosról sem volt hajlandó leszállni. Az ellenőr munkáját tovább folytatta, amikor az ismeretlen fiatal férfi utánament és ököllel arcon vágta - áll a közlekedési társaság közleményében.

Az eset következtében az ellenőr szája felrepedt, fogsora megsérült. Az ismeretlen férfi ezt követően a villamosról leszállt és távozott. Az ellenőrt mentő szállította kórházba.A BKV szerint többször előfordult már, hogy munkájukat végző ellenőröket ért durva bántalmazás. Mint írták: "a BKV értetlenül áll a történtek előtt."
Forrás: MTI