Mindegy mire, de igyunk!
Bort inni jó. És nemcsak most, régen is az volt. Hiába az egyházi tiltás, a János-napi borszentelés és borivás mind a mai napig tartja magát. Sőt, mára már az egyház is beállt a hagyományt megünneplők közé.A magyarországi Szent János napi borünnep eredete a régi germán szokásokban keresendő. A kereszténység elterjedése előtt pogány germán törzsek minden téli napforduló idején áldozatokat mutattak be isteneiknek. A szokás része volt az áldozás utáni borivás. Ez olyannyira népszerű volt, hogy a térítő keresztény egyház sem tudta kiirtani.
Ahogy más szokásoknál is, a hittérítők azt a módszert választották, hogy beleültetik a pogány hagyományt a keresztényébe. Az átformálás részeként a borivást megtartották, viszont a poharat már nem az istenek, hanem a keresztény szentek emlékezetére kellett üríteni. Ahogy egyre elterjedtebbé vált német nyelvterületen a kereszténység, úgy vált egyre népszerűbbé a téli napforduló környékének szentjeire való borivás. Így tartottak Stephansminnét és Johannisminnét azaz a Szent István- és Szent János tiszteletére való emlékivást.
Szent János szerelme
A szentelt bor hatásának népi hiedelméről ezt írta Schwartz Elemér:
„Németországban, Ausztriában és nálunk is, főleg a németek lakta vidéken, majd pedig a közös egyházmegyei Rituale miatt a magyarok között is szokássá vált a Szent János-napi borszentelés melyet úgy magyarázott az egyház, ahogyan azt szülőföldjén, Németországban tette, vagyis ha buzgó imával veszi magához a hívő a szentelt bort, akkor ez megóvja a testi és lelki bajoktól, a kárt okozó állatoktól s az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, de főleg az ördög kísértéseitől. E magyarázatból kifolyólag ördögi cselvetések ellen vették magukhoz, de főleg pedig betegeknek és útra készülőknek nyújtották, sőt nemritkán a harcba induló katonáknak is. Így lett a Szent János-napi áldás óvszer ördögi kísértések és betegségek ellen, s egyszersmind szent búcsúital utazások előtt.”
Az 1499-ben keletkezett pécsi misekönyvben is Szent János szerelmének megáldásáról esik szó. Az evangélista áldását régi nemesi, polgári társaságban is emlegették, de már szólásként: „Igyuk meg a Szent János áldását!”, „Na, még a Szent János áldását!” Ez a búcsúpohárra, a társaság szétoszlása előtt megivott utolsó pohár borra utal.Sikertelen intelmek
István, János és az aprószentek napján elődeink számos dolgot megszenteltek. A boron kívül például zabot és vesszőt is. A XVI–XVII. századi prédikátorok viszont felemelték e szokás ellen szavukat. Szkhárosi Horvát András tállyai prédikátor, a korai reformáció legjelentősebb magyar énekszerzője Kétféle hitről: a Krisztusbéli és a pápai fontos hitről című énekében 1544-ben így ítélték el a szentelés szokását: „Istenünk azt mondja, hogy ünnepet szentelj/ De Szent István napján pápa zabot szentel,/ Szent János napján jó borokat szentel,/ Aprószentek napján nagy sok vesszőt szentel.”
Martonfalvy György debreceni professzor Kresztyéni Inneplés, avagy Lelki Szent Mesterség című 1663-ban a debreceni gyülekezetben elhangzott prédikációja szerint helytelenül ünnepelnek azok is, akik „az ünnepeket egyrészt az Istennek, egyrészt az embereknek szentelik; mint Karácsony első napját a Krisztusnak; második napját szent Istvánnak; harmadikat pedig szent Jánosnak... Ördög, ördög, be sok számtalan Istvánt és Jánost vittél a pokolba szent István és János napján, a sok István és János teli pohara által... Miért nem hagytok békét azoknak az ünnepi hosszú köszöntéseknek, melyekben csak a Jehovának neve mocskoltatik?”
Virágzó ivászat
Hiába azonban az intelmek, hazánkban virágzott a János-napi borivás és borszentelés. A borszentelés szokása minden tájegységen más és másként jelent meg. Székesfehérvár-Felsővárosban például János napján a szőlősgazdák egy kis üveg bort vittek a templomba, s a főoltár jobb oldalán álló kis asztalra tették. Majd minden boroshordóba öntöttek egy keveset a megszentelt nedüből, mert azt tartották, hogy akkor nem virágosodik meg.Gánton minden János napon misét tartottak. Ide mindenki vitt magával egy liter bort. Ezt a pap a mise alatt megszentelte. Az oltár előtti asztalra minden üveget elhelyeztek. Ha nem fért rá, rátették az első padra vagy a kisoltárra. Ezután hazavitték és minden hordóba öntöttek belőle.
Vértesbogláron a szentelt bort a népi gyógyászatban is alkalmazták: „December 27-én, Szent János evangélista napján bort visznek a templomba. Az egyház ekkor megáldja a bort. Otthon mindenki iszik belőle. Utána elviszik a pincébe, és a boroshordókba is öntenek belőle. A maradékot elteszik, és főképpen torok vagy egyéb baj alkalmával isszák.”