Feloszlatta magát a képviselő-testület

Feloszlatta magát a szomódi képviselő-testület; a kilenc képviselő közül heten a feloszlatás mellett szavaztak - tájékoztatta Suvadáné Végh Katalin, a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere szerdán az MTI-t.

A képviselők azt állították, hogy nem tudnak együtt dolgozni a polgármesterrel.

A 2047 fős község vezetője elmondta, hogy megpróbálta egyben tartani a testületet, mert a 90 napon belül sorra kerülő időközi választás költségeit a falunak kell fedeznie.

Suvadáné Végh Katalin hozzátette: az önkormányzatánál jelenleg rendőrségi vizsgálat folyik, mert a korábbi vezetés időszakában ismeretlen feljelentő azt tudatta a rendőrséggel, hogy a faluban több személy évek óta nem fizet helyi adót.

A rendőrség hűtlen kezelés miatt indított eljárást, a falu mostani vezetője szerint többen azt feltételezik, hogy ő tette a feljelentést.
Forrás: MTI