Megvették vagy megfenyegették az országgyűlési képviselőt?

Adott egy képviselő, Császár Antal, aki egyik nap beterjeszt a parlament elé egy törvénymódosítást a nyerőgépek megadóztatásáról, majd két nap múlva visszavonja azt. Miért? "Ha nem vonja vissza az indítványt, elbúcsúzhat a pozíciójától..." - mondták neki,

Császár Antalt már régről ismerhetjük. Ő az a képviselő, aki kilépve a Fidesz kötelékéből függetlenként politizál tovább - ez a függetlenség azonban csak névben függetlenség, hiszen tudjuk, hogy erősen a baloldal felé kacsingat manapság. Nemrég pedig felkérték a gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztségre, amit el is fogadott. Ez november 26-án történt - a dátum később még fontos lesz.

Két nap múlva visszavonta

November 25-én, azaz egy nappal Császár új pozíciójának kihirdetése előtt ugyanis a független honatya benyújtott egy indítványt a Parlamentnek a Szerencsejátékról szóló törvény módosításáról. Saját maga szignózta, nevét adta hozzá, úgy tűnt, hogy a játékgépek még nagyobb megadóztatásáról szóló módosítást komolyan gondolja Császár. A törvénymódosítás lényege az lett volna, hogy az eddig havi 125 ezer forintos adót (egy automata után) felemelnék havi 300 ezer forintra.

November 27-én, két nappal a benyújtás után azonban visszavonta az indítványt.

- Egy alapítvány keresett meg ezzel kapcsolatban, ők adtak nekem információkat az ügyben - mondta el a Hírextra megkeresésére Császár Antal. A szervezet a Szerencsejátékosok Országos Közhasznú Érdekvédelmi Szervezete volt, melynek Abházi József a vezetője. Abházi korábban már próbált aláírást gyűjteni is a játékgépek szigorúbb szabályozása érdekében, sikertelenül.

- Csakhogy kiderült, hogy téves információkat tartalmazott a javaslat.  Ráállítottam egy szakértői csapatot és kiderült, hogy a számok nem egyeznek azokkal a számokkal, amelyeket közöltek velem - magyarázta a Hírextrának Császár. Abházi azonban másként látja a történteket.

"Lehet, hogy ajánlottak neki valamit..."

Részlet a törvénytervezetből
„26/C.§ A 26/B §-ban meghatározott I . kategóriába sorolható játéktermek havi átalány adója a
2009.évben egy-egy pénznyerő automata után 300 .000,Ft/hó, azaz háromszázezer forint/hó .
A Il.sorolható játéktermek havi átalány adój a a 2009 .évben egy-egy pénznyerő automata után
250.000,- Ft/hó, azaz kettőszázötvenezer forint/hó. ”
- Császár még egy kormányülésen is beterjesztette az anyagot, de valahogy két nap alatt meggyőzték arról, hogy - ahogy Abházi fogalmaz - mondjon le erről a javaslatról. Hogyan? Azt nem tudom, lehet hogy ajánlottak neki valamit... - Abházi József tehát kiborította a bilit. A kérdés csak az, hogy van-e valami csúnyaság benne, vagy nincs. Esetleg már nincs.

Azért tartották Abháziék fontosnak a törvénymódosítást, mert  számításaik szerint ebből a csomagból durván 60 milliárd forinttal több bevétele származna az államnak. Ráadásul minden játékgép után az üzemeltetők, a tulajdonosok is zsebre tehetnének nagyjából havi másfél milliót - ez pedig még mindig nem kevés. Tehát mindenki jól járna, főleg a függők. A javaslatban ugyanis arról is szó esik, hogy egy civil rehabilitációs és ellenőrző központot kellene létrehozni, ahol - Abházi szerint - több százezer játékfüggő beteget lehetne gyógyítani, illetve a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetnének.

Ez az intézmény egyébként a Civil Rehabilitációs és Ellenőrzési Központ lenne, mely a szerencsejáték felügyelet tevékenységét kiegészítő – eurokompatibilis – intézményként funkcionálna. A működéséhez szükséges pénzt, azaz a rehabilitáció költségfedezetét a bevétel egy százalékában határozták volna meg. Kérdéses azonban, hogy ki ellenőrizné ezt az intézményt.

- Lényegében ez egy civil központ lenne állami ellenőrzéssel - fejtette ki Abházi -, amelyet természetesen az APEH és a kormány is ellenőrizné. A szerencsejáték felügyelet információink szerint egymilliárd forintból működik, de négy milliárdnyi bevétele van a különböző adókból. Mi csak azt szeretnénk, hogy a játékautomaták adójából befolyó összeg egyetlen százaléka különüljön el erre a célra - bizonygatta Abházi József az indítványt emlegetve.



Mindenki jól járna, kivéve...

Két oldal - na meg Császár Antal
Jól járnak az indítvány visszavonásával:
- A játékgépek üzemeltetői, mert nem kell annyit adózniuk
- A Szerencsejáték Szövetség, mert több pénz folyik be a játékgépekből
- Schreiber István, mert ismét betarthat Abházi Józsefnek
- A Szerencsejáték Felügyelet, mert nem kell külön energiákat a tervek megvalósítására fordítania
Messze nem járnak jól:
- Abházi József és a Szerencsejátékosok Országos Közhasznú Érdekvédelmi Szervezete, mert nem valósulhat meg a tervezett központ
- Az adózó állampolgárok, mert az indítvány visszavonásával az ő pénzükből kell a játékfüggőket kezelni
- A játékfüggők, mert kevesebb figyelmet szentelnek nekik, kisebb lesz az esélyük a gyógyulásra
Aki mindenhogy jól jár:
- Császár Antal független képviselő, mert
a) ha valóban saját magától, az adatok visszássága miatt kérte vissza indítványát, akkor nem adja a nevét egy rossz beadványhoz
b) ha pedig "külső hatásra" döntött a visszavonás mellett, akkor... akkor is jól járt, sőt
Mindez jól hangzik, valaki végre foglalkozna a játékfüggőkkel - ezért is érthetetlen, hogy miért vonta vissza Császár az indítványt. Vagyis vannak, akik kifejezetten jól járnak azzal, ha nem emelik az adókat: természetesen a játékgépek üzemeltetőiről van szó, és azokról akiknél összefutnak a milliárdok ebből az üzletágból. Ez a szervezet a Magyar Szerencsejáték Szövetség.

A MSZSZ nagyjából minden olyan elképzelés ellen harcol, amely azt eredményezné, hogy csökkenek a bevételeik. Ez az indítvány pedig ilyen lett volna... A szervezet elnöke Schreiber István, aki egyszer már összetűzésbe keveredett Abházival - erről is beszámolt a Hírextra néhány hónapja. Schreiber akkor szimplán bűnözőnek nevezte Abházi Józsefet, Abházi pedig szintén lebűnözőzte az elnököt.

Schreiber és Abházi tehát nem egymás puszipajtásai, viszont Abházi József a Hírextrának elmondta, hogy az indítvány visszavonásáról pont Schreiber István tájékoztatta őt. - Ha nem vonja vissza Császár az indítványt, az a pozíciójába fog kerülni - ezt mondta Schreiber Abházinak, legalábbis utóbbi szerint.

Tény: Császár Antal független képviselő november 27-én visszavonta indítványát. Természetesen miután tudomásunkra jutott az ügy azonnal megkerestük Császárt, aki elő is állt egyféle magyarázattal. - Ráállítottam egy szakértői csapatot az indítványra, és kiderült, hogy a számok nem egyeznek azokkal a számokkal, amelyeket közöltek velem - mondta a képviselő. Azaz kért egy szakvéleményt, és mivel ez azt derítette ki, hogy nem stimmelnek a számok, ezért visszavonta a javaslatát. - Huszonötödikén délelőtt kaptam meg az anyagot és akkor azt mondták nekem, hogy többen támogatják ezt a javaslatot. Később kiderült, hogy nem is támogatják - állítja Császár.

Valami nem stimmel

Szóval nem stimmeltek a számok. Rendben, elfogadható indok. Vagy mégsem? Tényleg, melyik számok nem stimmeltek - ezt is megkérdeztük a géplakatos végzettségű képviselőtől.

- Például a 300 000 forintos alapszám, meg a 125 000 forintos sem. Ezek az alapszámok nem egyeztek azokkal, amiket a tudomásomra hoztak - magyarázta meg döntését a képviselő a Hírextrának. Arra a kérdésünkre azonban, hogy miért nem stimmel egy jövő évi, azaz tervezett szám nem tudott igazán elfogadható választ adni (a 300 000 forint a tervezett, azaz a 2009-től esedékes egy játékgépre eső havi adó, a 125 000 forint pedig a mostani, máig érvényes jogszabályban meghatározott havi adó szintén egy játékgépre számítva).

Közben viszont a Szerencsejátékosok Érdekvédelmi Szervezete más parlamenti pártoknak, többek között az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is elküldte az anyagot. 60 milliárdos adóbevételi lehetőséget kínál ez a módosítás, amit Abháziék szerint nem szabad elszalasztani. Kíváncsian várják hát, hogy valamelyik párt lépjen az ügyben.

Azaz Abháziék nem adják fel. December 15-én újabb módosítást szeretnének eljuttatni a Pénzügyminisztériumhoz, valamint a pártokhoz. Ha azonban ez a mostani javaslatot végigvitte volna Császár, és a Parlament is elfogadta volna, akkor január elsejétől életbe is léphetett volna.

Császár Antal azonban nem vitte végig. Abházi szerint azért, mert valaki, vagy valami miatt meggondolta magát. Egyszerű, egészséges lobbiról van szó, esetleg valóban a pozíciójával zsarolták a független képviselőt? És ami az egyik kulcskérdés: ismeri-e egymást Schreiber István és Császár Antal?

- Nem ismerem. Nem beszéltem vele, és azt a vádat, hogy emiatt vontam volna vissza az indítványomat egyértelműen visszautasítom - hüledezett egy jóízűt Császár. - Nincs mögötte semmi. Tulajdonképpen Abházi a kinevezéssel hozta összefüggésbe, de nincs összefüggés a kettő között. A kormány nem is tudott erről a döntésről - folytatta a Hírextrának adott magyarázatát a képviselő.

Természetesen szerettük volna megkérdezni Schreiber Istvánt is, de a Szerencsejáték Szövetségnél hiába kerestük, majd adtuk meg a telefonszámunkat, Schreiber István nem keresett minket.

Ki a hunyó?

Itt tart most az ügy, s mivel Abházinak lényegében nincs bizonyítéka arra, amit állít azt sem jelenthetjük ki, hogy Császár Antal nem saját magától vonta vissza a szerinte is jól hangzó indítványát. Arra a kérdésre egyébként, hogy egy újabb hasonló, teljesen reális indítványt támogatna-e Császár mindössze annyit mondott, hogy Abháziét nem. - Nem. Egyszer lehet megvezetni valakit - fejezte be a képviselő mondandóját.

A kérdés csak az, hogy ebben az ügyben ki kit vezetett meg...