Vaskori felhőkarcolóra bukkantak

A maga korában "felhőkarcoló" lehetett az a háromezer éves fellegvár, amelynek maradványaira légi felvételek révén bukkantak Walesben.A területet erdőségek borítják, így csupán légi felvételek segítségével lehetett felkutatni az egykori erődítményt.

A Severn-folyó völgyében lévő dombról, amelynek oldalába öt teraszt is építettek, kiváló rálátás nyílt a környékre. A tetején felépített fellegvárban egy városnyi ember élt - olvasható a Wales online című honlapon.

"Elsődlegesen védelmi célokat szolgált, hogy megóvja lakóit az esetleges támadóktól. Ugyanakkor a kereskedők tájékozódását is segítette, akik a fellegvárba igyekeztek, ahol Wales egyik legkorábbi mezőgazdasági vására működött" - hangsúlyozta a lelettel kapcsolatban Toby Driver, a Walesi Történelmi Műemlékek Királyi Bizottsága kutatója.

A fellegvár környékén lévő erdőségeket több száz hektáron kiirtották, hogy kielégítsék az erődítmény lakóinak faigényét. A vaskori "felhőkarcoló" lakói egyébként zsúpfedeles, kerek házakban éltek. Az erődítmény parancsnoka sisakján a kelták szent állatát - vadkant - ábrázoló bronzjelvényt viselt.
A korabeli lakosság juhokat és szarvasmarhát tenyésztett, s a gazdaságok tervrajza nem sokban különbözött a mai farmokétól. A vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a térség igen gazdag lehetett Kr.e. 900 és 800 között.

"Ebben az időben Walesben aligha találunk akárcsak megközelítőleg ilyen tehetős közösségeket" - mondta Toby Driver, hozzátéve, hogy a leletek között rengeteg kard és egyéb fémtárgy volt, amelyeket 1000 évvel a rómaiak érkezése előtt készítettek.

Az egykori fellegvár számítógépes modellezésnek köszönhetően most újjászületik. "A komputeres modell segítségével újból teljes pompájában lesz látható a fellegvár, olyannak, amilyen sok évszázaddal ezelőtt volt" - hangsúlyozta Toby Driver.
Forrás: MTI