Palesztina már várja az új amerikai elnököt

Reméljük, hogy az új amerikai elnök sikeresebben segíti a közel-keleti béke megteremtését - mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden Budapesten az MTI kérdésére.

Reméljük, hogy az új elnök munkája jobb lesz, mint amit a palesztinok korábban tapasztaltak. Várjuk a váltást, és azt reméljük, hogy ez békét hozhat számunkra - mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök azt követően, hogy találkozott Szili Katalin házelnökkel.

Mindkét amerikai elnökjelölt a béke megteremtésén dolgozik. Bárki is nyeri az amerikai elnökválasztást, Palesztina együtt fog működni az új elnökkel - tette hozzá.A találkozó után Szili Katalin házelnök az MTI kérdésére hangsúlyozta: Magyarország továbbra is segíteni szeretne a közel-keleti béke megteremtésében. A világ érdeke is, hogy megvalósuljon a béke a Közel-Keleten - tette hozzá az Országgyűlés elnöke.

Magyarország már az 1970-es évektől kezdve széleskörű kapcsolatokat tart fenn Palesztinával. Ennek ellenére magyar elnök idén márciusban látogatott először a Palesztin Autonóm Területekre. Sólyom László akkori útját viszonozza most Mahmúd Abbász budapesti látogatásával.

A palesztin elnök Bukarestből érkezett a magyar fővárosba. Hétfői romániai látogatásán Mahmúd Abbász arról beszélt, hogy az amerikai tervek ellenére idén már nem születik békemegállapodás Izrael és a palesztinok között.
Forrás: MTI