Több rock szólt Johnny Winter budapesti koncertjén

Több rock, kevesebb blues szólt Johnny Winter amerikai gitárvirtuóz első budapesti koncertjén. A texasi albinó gitáros és énekes közepes érdeklődés mellett játszotta különböző korszakának dalait a Petőfi Csarnokban.

A 64 esztendős Winter, aki évtizedeket töltött a világ rock-és bluesszinpadain, a hatvanas évek végén induló zenészkarrierjét követően gyakran eltünedezett, ám az utóbbi években ismét egyre jobb formát mutatott.

Szerencsére ezt mentette át lelkes budapesti közönsége előtt is. A csontsovány Winter némi segítséggel lépett fel a pódiumra jól ismert kalapjában, s mintegy másfél órás koncertjét ülve játszotta végig egy profi basszusgitáros és dobos társaságában. Nemcsak gitártechnikájával, hanem énekhangjával is hallhatóan elégedett volt a közönség. A lelkes tapsért egy ráadásszámot is pengetett a végén.

A koncerten nagy számban jelentek meg hazai zenészek, s többségük a legnagyobb elismeréssel nyugtázta a gitárlegenda teljesítményét. Természetesen voltak, akik szívesebben hallgattak volna több bluesosabb dalt. Maradéktalanul dicsérte Wintert például Deák Bill Gyula.

Elismeréssel szólt Johnny Winter produkciójáról Little G. Weevil (Szűcs Gábor) hosszabb ideje külföldön dolgozó gitáros is, aki az amerikai gitáros előtt Szabó Tamás szájharmonikással együtt játszott bő fél órát.

A koncert előtt és után a lemezgyűjtők beszerezhették Winter legutóbbi I,m The Blues című sorlemezét.
Forrás: MTI