Bon Jovi reklamált

Több zenész hasonló panasza után szerdán Jon Bon Jovi is méltatlankodott amiatt, hogy egy szerzeményét engedélye nélkül játszották a republikánusok elnökválasztási kampányrendezvényén.

A veterán sztár kifejtette: azért fájlalta különösen, hogy együttesének Who Says You Can't Go Home című dalával megkérdezése nélkül színesítették Sarah Palin republikánus alelnökjelölt eheti gyűléseit, mert azt azoknak írták köszönetképpen, akik az elmúlt negyed században támogatták őket.

"A dal azóta államunk, New Jersey egyik jelképe lett, és annak az együttműködésnek a zenei témája, amely otthonok építését és közösségek újjáteremtését tűzte ki célul" - fogalmazott a zenész a TMZ.com honlapon megjelent közleményében.

"Bár nem kérdezték tőlünk, nem hagyjuk jóvá a Home felhasználását" - írta Bon Jovi, aki Barack Obama demokrata jelöltet támogatja.

Szeptemberben a Heart rockzenekar szólította fel a republikánusokat, hogy ne játsszák a Barracuda című nótájukat. (Palin stábja azért csapott le a számra a kampány elején, mert az alaszkai kormányzónőt diákkorában Barracudának becézték a kosárpályán.)

A rocker Jackson Brown pedig azért perelte be McCaint, pártjának országos bizottságát és az ohiói republikánusokat, mert Running Empty című hetvenes évekbeli sikerével festették alá egyik hirdetésüket.

A zenészeknek azonban nincs sok beleszólása szerzeményük előadásába, ha a dal szerepel a nyilvánosan játszható művek listáján, amelyek után az ASCAP begyűjti a szerzőket és jogtulajdonosokat megillető szerzői jogdíjat.

Bon Jovi és a Heart említett szerzeményei rajta vannak az ASCAP honlapján olvasható listán.
Forrás: MTI