Saját GPS-márka az LCP Systemstől

Iconx márkanéven új GPS-márkát kíván meghonosítani a piacon a mobil navigációs eszközértékesítések vezetője, az LCP Systems Kft. A cég új termékeiről Hegedűs Viktor elmondta, hogy az iconX két navigációs készülékkel a G300 és G400-as névre kereszteltek je

A cégvezető szerint nehéz a navigációs piacon életben maradni, mert szinte hetente jelennek meg új, időnként kétes minőségű PNA-k. Az LCP Systems az új termékekkel szeretné bizonyítani, hogy nem kell így lennie. A megfizethető árú navigációs eszközök számos technikai és szolgáltatásbeli újdonsággal rukkoltak elő és elsősorban ettől várják sikerüket. Az iconX termékek többnyire az értékhozzáadott szolgáltatásokkal – 3 év terméktámogatás, saját szerviz, interaktív közösségi portál, zeneletöltési lehetőségek, angol-magyar és német-magyar szótárprogramok, saját fejlesztésű játékok és teljesen új, máshol még nem használt szoftverek – különböznek majd konkurenseiktől.

Elsőként ezekben a készülékekben található pl. a Navngo által kibocsátott „iGO 8” alapú navigációs program, ami képes már a hazai, azonnali közlekedési információkat közvetítő TMC-adások vételére és feldolgozására is. Mindkét típus szolgáltatásai között megtalálható a Pocket Guide a folyamatosan bővíthető idegenvezető szoftver és az iconX – NaviLand nevű off-road navigációs szoftver is. Ezekhez további tartalmak tölthetők le, például budapesti múzeumok-túrája, hazai és környező országok turista utjai, stb.

Hegedűs Viktor elmondta azt is, hogy a közeljövőben az iconX márkanév alatt nemcsak navigációs eszközöket, hanem hordozató DVD-lejátszókat, MP3/MP4-lejátszókat, digitális képkereteket és egyéb kiegészítőket is forgalmaznak majd.
Forrás: Gáti