Almássy: törvénytelen a kizárásom

Törvénytelennek és ezáltal semmisnek tekinti az MDF-frakcióból történő pénteki kizárását Almássy Kornél; a politikus pénteken közölte ezt az MTI-vel.

Almássy Kornél az MTI-hez eljuttatott közleményben arra hivatkozott, hogy pénteken nem lehetett sem frakció-, sem elnökségi ülés, hiszen ő, mint a frakció és az elnökség tagja arra meghívót nem kapott.

"Mindezek értelmében az én esetleges kizárásomról az országos választmány jogosult dönteni, nem pedig Herényi Károly frakcióvezető. Így továbbra is MDF-frakciótag, MDF-alelnök, budapesti elnök maradtam, és ezen jogkörömet ma és a holnapi országos gyűlésen is gyakorolni fogom" - hangsúlyozta a politikus.

Lasztovicza Gábor, az MDF elnökségi tagja - aki egyben az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke - az MTI-vel közölte: pénteken nem volt MDF elnökségi ülés. "Ezt onnan tudom, hogy MDF elnökségi tag vagyok, de elnökségi ülésre szóló meghívót nem kaptam" - fogalmazott közleményében.

"Felháborítónak és példátlannak tartom, hogy Dávid Ibolya egyéni döntéssel felülírta a legutóbbi tisztújítás döntését és akadályoz elnökségi tagsággal járó jogaim gyakorlásában. Ennélfogva nem javasolhatta az MDF elnöksége az MDF Frakciójának, hogy zárja ki Almássy Kornélt" - írta Lasztovicza Gábor. Kiemelte: tekintettel a szombati tisztújításra az MDF jelenlegi elnöksége ügyvezető elnökség és mint ilyen, a párt szabályzatai szerint személyi és politikai kérdésekben nem jogosult dönteni.

A kizárásról Herényi Károly tájékoztatta korábban az MTI-t; mint mondta, a kizárás a frakcióból a párt alapszabálya szerint a pártból való kizárást is jelenti.Almássy Kornél közölte: nem lepődött meg Herényi Károly nyilatkozatán, hiszen a frakcióvezető, "mint azt a független magyar bíróság megállapította, komoly gyakorlattal rendelkezik a frakcióból történő törvénytelen kizárásokkal."
Herényi Károly "modernkori Marosán Györgyként zárja ki azokat egy jobboldali pártból, akik nem támogatják a baloldallal, vagy homályos baloldali hátterű szervezettel történő szövetségkötést" - fogalmazott a közleményében a politikus.

A közleményből az is kiderül, hogy Herényi Károly letiltatta Almássy Kornél telefonját, és az általa kiadott parlamenti belépőket is.Almássy Kornél közleménye szerint tagsága semmiképpen nem szűnt meg, ennek alátámasztására a párt alapszabályát idézte. Eszerint "a megvalósulás tényét az Országos Választmány határozattal állapítja meg, és a törlést az Országos Hivatalnál elrendeli. A törlést az Országos Hivatal hajtja végre és erről az érintett tagot és a nyilvántartó helyi szervezetet értesíti."

Almássy Kornél az MTI-nek telefonon elmondta: kizárásáról Csáky Andrástól telefonon értesült, aki szintén nem volt jelen a pénteki ülésen. Később e-mailt is kapott a kizárás tényéről.

Almássy Kornél hangsúlyozta: a szombati országos gyűlésre elmegy, arra "kénytelenek beengedni, és be is fogok menni". Hozzátette: a gyűlésen élni szeretne a jogaival. Hozzátette: az MDF tagja mindaddig, amíg az Országos Választmány ezzel ellenkező határozatot nem hoz.
A politikus közölte azt is, hogy pénteken budapesti választmányi ülést fog tartani, mint az MDF budapesti elnöke.

Úgy fogalmazott: "semmilyen eszköz nem drága Dávid Ibolyának arra, hogy a hatalmát megtartsa".
Mint mondta, telefonszáma letiltásáról úgy értesült, hogy egyszer csak nem tudta használni. Véleménye szerint "balkáni, bolsevik típusú megoldás, amit Herényi Károly ellenem választott, vagy aki erre az utasítást adott".
Forrás: MTI