Elfogták a zsarolót

Idős, kevés nyugdíjból, szociális segélyből élő embereket fenyegetéssel uzsorakamat megfizetésére kényszerített egy 30 éves göllei férfi; az erőszakos bűncselekmények miatt korábban már megbüntetett zsarolót kommandósok fogták el - hangzott el csütörtökön

A nyomozást vezető Vízi András közölte: a férfire egy másik bűnügyben kihallgatott tanúk elmondása alapján figyeltek fel a rendőrök. Az eddig adatok szerint hat sértettje van az ügynek, de további érintettek jelentkezésére is számítanak - tette hozzá.

Az élet és testi épség veszélyeztetésével gyanúsított férfi az utóbbi két évben élelmiszert, elektronikai eszközöket, tűzifát adott el helybeli sértetteknek, akiktől a kialkudott, részletekben megadott vételár kifizetése után az eredeti összeg többszörösét, 10-30 ezer forint kamatot követelt.

A munkanélküli, szociális segélyből élő zsaroló, aki több százezer forintot vett el áldozataitól, tagadja a vádakat - mondta Vízi András.

Közölte: a megfélemlítettek nem mertek feljelentést tenni, most sem ők, hanem mások mondták el a rendőröknek, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetbe került néhány idős göllei ember.
A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit kedden elfogta, őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Forrás: MTI