Bemutatkozik a miskolci színház tánctagozat

A Miskolci Nemzeti Színház alakuló tánctagozata megyei táncturnéra indul, melynek első állomása Tokaj; a hegyaljai város augusztusban átadott, Paulay Edéről elnevezett színházában csütörtökön mutatkoznak be a táncosok.

Három napon három darabot mutat be az új tokaji színházban a miskolci teátrum alakuló tánctagozata - tájékoztatta Árvai Judit, a miskolci teátrum szóvivője az MTI-t szerdán.

Kifejtette: csütörtökön a Vasgyári Capriccio, pénteken a Fekete zaj, szombaton pedig a Petruska labor kerül színre, mindhárom előadás este 7 órakor kezdődik.

Augusztus 30-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a 300 férőhelyes tokaji színház, amely egymilliárd forintból épült meg és amelyet a város szülöttjéről, a színi rendező Paulay Edéről neveztek el. A nyitó előadást - Johann Strauss Denevér című nagyoperettjét - a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában láthatta a közönség.

Árvai Judit elmondta: a miskolci teátrum alakuló tánctagozata is itt, Tokajban mutatkozik be először.
Miskolcon egyébként 2009. április 29-én láthatja premieren először a tánctagozat művészeit a közönség, akkor Kozma Attila-Krámer György Tánckadenciák című darabjával debütálnak.
Forrás: MTI