Schumacher már több éve megtalálta utódját

Máris az új Schumacherként és mindenképp csodagyerekként emlegetik Németországban a 21 éves Sebastian Vettelt, aki vasárnap minden idők legfiatalabb versenyzőjeként nyerte meg a Forma-1 monzai futamát.

Németországnak több mint 700 napot kellett várnia egy újabb hazai versenyző futamgyőzelmére, s a Toro Rosso pilótája minden várakozást felülmúlt. Az már előzetesen ismert volt, hogy az eső, illetve a nedves és csúszós pálya Vettelnek kedvez. S bár a hivatalos futam előtti napon ugyancsak esőben szerezte meg a pole pozíciót, a győzelemre szinte senki nem számított.

Még a rendkívül rokonszenves, fiatal heppenheimi versenyző sem, aki apró gyermekként a szülői házban szívta magába az autó, illetve a versenyzés iránti rajongást, s ifjúként mindig is a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher volt a példaképe.

Vasárnap délután a televízió előtt több millió német szurkolta végig a futamot, s nem hitt a szemének, amikor Vettel a finn Kovalainen és a lengyel Kubica előtt elsőként ért a célba, megszerezve ezzel pályafutása első GP-győzelmét. Amit televíziós nyilatkozatában maga Schumacher is hihetetlennek, ugyanakkor bravúros győzelemnek nevezett.

S hétfőre kiderült az is, hogy Vettelt és Schumachert immár több éves barátság köti össze. A 39 éves "Schumi" hosszú idő óta egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy egyengesse és segítse az ifjú titán pályafutását, s rendszeresen tanácsokkal látta el őt. Ráadásul együtt játszanak a Forma-1-es versenyzők futballcsapatában.

Schumacher szerint korai még arról beszélni, hogy Vettel lesz majd az új világbajnok, de adottságai kétségkívül megvannak hozzá. Továbbá ambíciói, eltökéltsége és szerénysége is.
Amúgy igazi show-tehetség, mindenekelőtt hangutánzóként már több televíziós műsor vendége volt. Franz Beckenbauert és Boris Beckert például kísértetiesen utánozza.

Maga Schumacher egyébként 23 éves volt, amikor első futamát nyerte, a második helyen pedig a 22 éves futamgyőztesek, Fernado Alonso - 2003-ban Budapesten - és Lewis Hamilton állnak. Sebastian Vettel így már mindenképp Grand Prix-történelmet írt, s Bernie Ecclestone Forma-1-es főnök szerint minden esély megvan arra, hogy a "történelemírást" a jövőben sem hagyja abba.
Forrás: MTI