Vírus fertőzött a gyerektáborban

Calici vírus okozott fertőzést a hét elején Fonyódligeten, a Somogy megyei gyermektáborban; a kórokozót kimutatták a laborvizsgálatok - közölte Papp Erzsébet, a kaposvári Kaposi Mór Oktatókórház infektológiai osztályának vezetője.

A főorvos tájékoztatása szerint öt betegtől tudtak mintát küldeni vizsgálatra, háromban mutatták ki a calici vírust. A kórházba kedden hajnalba beszállított nyolc gyermek és egy felnőtt mindegyike azóta elhagyhatta a kórházat, hárman pénteken mehettek haza.

Berkes Katalin, a marcali kistérségi tisztiorvosi szolgálat járványügyi felügyelője pénteken az MTI-t arról tájékoztatta: szerdáig több mint 80-an betegedtek meg a táborban, azóta azonban nem történt újabb megbetegedés.

Mivel ez a vírus emberről emberrel is terjedhet, ezért ilyen nagy és zárt közösségben könnyen előfordul az ilyen gyors lefolyású fertőzés - mondta a szakember, megjegyezve: szinte egész Európában "kering" ez a vírus.

Közölte: a turnusváltás miatt sokan érdeklődtek a tisztiorvosi szolgálatnál, küldhetik-e a gyerekeket a táborba. Mindenkit megnyugtattak, hogy nyugodtan elengedhetik a gyerekeket nyaralni.

A fonyódligeti táborban - ahol több mint félezer gyerek nyaral egy-egy turnusban - hétfőn délutántól fordultak orvoshoz gyerekek, kísérőtanárok és a tábor alkalmazottai hányás, hasmenés, hőemelkedés tüneteivel.

A betegeket elkülönítették, majd vagy a szülők vitték el, vagy a tábor két kisbuszával szállították őket haza.

A konyhát és a szociális helyiségeket, továbbá a táborhelyet kedden reggel, még a tisztiorvosi szolgálat szakembereinek kiérkezése előtt fertőtlenítették.
Forrás: Infó Rádió