Beszédhibás gyerekek

Gyakori, hogy a gyerekek kisebb-nagyobb hibákkal gügyögnek, de ez még nem jelenti azt, hogy beszédhibásak. Négy és fél éves korig az összes csöppség pöszén beszél. Madarász Natália logopédus szerint ilyenkor még nem szabad csemeténk hibáit kijavítani, idő

Ám, ha középső csoportos korában is pösszint és raccsol, akkor már érdemes szakemberhez fordulni.

- A beszédhibák különböző okokra vezethetők vissza. Elsősorban azoknál alakulhat ki, akiknél mozgásfejlődés késés van vagy finom mozgási nehézségek, de olyan is előfordulhat, hogy nem észleli a szavakat és fel sem tűnik, hogy hibásan beszél – mondta Madarász Natália.

A genetika mellett nagy szerepet játszik a beszédhibák kialakulásában a család is. Hiszen, ha gyermekünkhöz kicsi kora óta gügyögve szólunk, sose tanul meg helyesen beszélni. Éppen ezért ajánlják a logopédusok a szülőknek, hogy csemetéjükkel egy napos koruktól úgy kommunikáljanak, mint a több hozzátartozójukkal.

- A pöszeség egy artikulációs zavar és akár 10 hangra is kiterjedhet. Legszembetűnőbb tünetei, hogy csemeténk kihagy, eltorzítja vagy felcseréli a beszédhangokat. Például: várj helyett vá-t mond, kávé helyett „vávé”-t, kakas helyett pedig tatast.

Ha kisgyermekkorban nem kezeljük a beszédhibákat, akkor a későbbiekben komoly problémák lehetnek. Éppen ezért érdemes akár egy hibás hanggal is szakemberhez fordulni, ha gyermekünk még középső csoportos korában is helytelenül beszél.
Forrás: netbulvar.hu