Kincsekre bukkantak

II. világháborúban zsákmányolt műkincseket őrző titkos levéltárra bukkant az MDR német televízió forgatócsoportja a Kaukázusban. A grúz főváros, Tbiliszi egy múzeumában Németországból származó úgynevezett háborús zsákmányt, több ezer felbecsülhetetlen ért

Találhatók köztük a Német Természettudományi Akadémiától való ősrégi kötetek is. A televíziós forgatócsoport ezen kívül Lipcséből, Jénából, Berlinből és Magdeburgból származó könyvekre is rátalált az archívumban - jelentette a német "Artour" című magazin.

A Vörös Hadsereg a második világháború végén a németországi Halléban lévő akadémiai könyvtárban mintegy hétezer értékes kötetet zsákmányolt és vitt a Szovjetunióba.

Az 1477 és 1940 közötti évekből származó művek az MDR-forgatócsoportja szerint rendkívül rossz állapotban vannak. A kötetek egyes oldalai átnedvesedtek és penészgombák rakódtak rájuk. A zsákmányolt műkincseket annak idején először Leningrádba, majd onnan Tbiliszibe, az ottani egyetemi könyvtárba szállították. A kutatások szerint 1986 óta egy "titkos archívumban" őrzik őket.

"Erről a levéltárról egészen 2006-07-ig nekünk magunknak sem volt tudomásunk" - közölte Tamara Nemszicsveridze, a könyvtár főigazgatónője a német televíziósokkal, mondván néhai elődje a titkot magával vitte a sírba.
Forrás: MTI