Halálos baleset szemtanúját keresik

A Tiszakécske közelében még hétfőn történt, halálos mentőbaleset szemtanúját keresi a rendőrség - jelenti a HavariaPress. A baleset június 16-án reggel nyolc óra körül történt a Tiszakécskét Kecskeméttel összekötő út 10-es kilométerénél.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy férfi, az általa vezetett Mercedes típusú teherautóval Szentkirály irányából Tiszakécske irányába közlekedett. Haladása során későn észlelte az előtte lassító majd megálló járműszerelvényt, ekkor az ütközés elkerülése érdekében a tehergépkocsival fékezett és a szemközti sávba sodródott, ahol egy Tiszakécske felől Kecskemét irányába közlekedő, megkülönböztető jelzését használó mentőautó elé behaladt.

A mentő vezetője a frontális ütközés elkerülése érdekében a haladási iránya szerinti jobb oldali útpadkára kormányozta gépjárművét, majd onnan visszakormányozva, a baloldali útpadkára sodródott és az úttestre visszatérve a bal oldalára borulva állt meg. A mentő betege a baleset következtében életét vesztette. Az ismeretlen forgalmi rendszámú nyerges vontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvény Tiszakécske irányába továbbhaladt. A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen járműszerelvényről, vagy annak vezetőjéről tudomással bír, az jelentkezzen a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán.

Forrás: Havariapress