Elhunyt Tölg István

Életének 76. évében elhunyt a magyar halászatbiológia nemzetközi hírű alakja - tudatta csütörtökön közleményben az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézete.

A nekrológ szerint, amelyet Bíró Péter akadémikus, az intézet igazgatója írt alá, Tölg István nevéhez számos balatoni terep- és kísérletes haltani kutatás fűződik.

Tölg István 1956-1962 között a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Kutatóintézetben kutatóként dolgozott, majd 1962-től a földművelésügyi minisztérium országos halászati felügyelőségének főelőadója, 1967-től pedig a miniszter első helyettesének a titkára volt. 1969 és 1992 között az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO által alapított százhalombattai temperált vizű halszaporító gazdaság igazgatója.

"Tudományos tevékenységét az igazgatási és gazdasági munkája mellett is folytatta. Munkatársaival együtt kidolgozta a haszonhalaink évszaktól független szaporítási technikáját, nevéhez fűződik az első növényevőhal-szállítmány importja és honosítása, valamint számos halgazdálkodási kérdés sikeres megoldása. 42 tudományos dolgozat, több mint ezer szakcikk szerzője, társszerzőkkel 6 szakkönyvet és 4 szakfilmet jegyez.

Tölg István 1957-től volt a Hidrológiai Társaság tagja, ahol 1959-ben Vásárhelyi Pál emléklappal tüntették ki. Személyében tiszteletre méltó kollégát és szakember veszítettünk el" - hangsúlyozza nekrológjában Bíró Péter akadémikus.
Forrás: MTI