Eiffel-toronyné

Az Effiel-toronyhoz ment feleségül egy amerikai nő, aki San Franciscóban lakik.

A szertartás nem ott volt, hanem Párizsban, mert a vőlegény nehezen mozdul ki "otthonról". A 37 éves menyasszony esküvői ígéretében hűséget, szeretetet, engedelmességet fogadott a toronynak és felvette nevét, így ezentúl Erika La Tour Eiffelnek hívják. A ceremónián csak néhány barátja volt jelen. A vőlegény amúgy "meztelenül" állt, a menyasszony nem. Jó nagy korkülönbség van köztük, meg távolság, de legalább nászúton a szerelmesek városában lehetnek, Párizsban. Nem valószínű, hogy lesz szerelmüknek gyümölcse, pl. egy "csavaros eszű vasgyúró".

A menyecske korábban hivatásos katona volt. Már közleányként is vonzódott tárgyakhoz. Első nagy szerelme egy íj volt, amely idővel világklasszis íjásszá tette "asszonyát". A nőnek nagyon tetszik a berlini fal is, de az már foglalt, 29 éve ment hozzá feleségül egy svéd nő - aki ugyancsak tárgyszexmániában szenved - és azóta sem vált el tőle.

Amerikai sortársnője egyébként lelki kapcsolatban áll egy kerítésdarabbal is, olyannyira szorosban, hogy a hálószobájában tartja.

Eiffel-toronyné a Daily Telegraph című brit lapnak felfedte, hogy a tárgyak iránti vonzalma feltehetően viharos gyerekkorából ered: féltestvérbátyja molesztálta, szülei pedig egyik nevelőotthonból a másikba adták.

Ami svéd sorstársnőjét illeti, neki nem volt problémás kislánykora, mégis a berlini falhoz ment hozzá. Az esküvőn házastársa még jobb állapotban volt, mint most, délcegen állt: a frigy 1979-ben köttetett meg. Mostanra az 54 éves nő vagy özvegynek tekinthető - elvégre a falat lebontották - vagy rokkantnyugdíjasnénak, mivel egy jókora faldarab azért megmaradt mutatóba. Az asszony hivatalos neve Eija-Riitta Berliner-Mauer, amelyből a családnév németül Berlini Falat jelent.

Az asszony első látásra belehabarodott a falba, még 7 évesen, amikor a tévében megpillantotta az építményt "újszülöttként"- 1961-ben. A nászt egyébként nemigen hálták el, a nej azóta is szűz, gyermeke nem született, még egy picinyke téglácska sem. Amúgy a kínai nagy falat is vonzónak találja, de - mint mondja - túl kövér, az ő férje szexisebb - volt.
Forrás: MTI