Elítélték a rasszista szexszimbólumot

Egy párizsi bíróság kirekesztőnek és fajgyűlölőnek ítélte kedden Brigitte Bardot egykori filmcsillag és fanatikus állatvédő azon kijelentését, hogy a muzulmánok elpusztítják Franciaországot.

A bíró több mint 15 ezer euró (3,6 millió forint) bírságot szabott ki a 73 esztendős dívára, emellett ezer euró (241 ezer forint) megfizetésére kötelezte a pert indító MRAP elnevezésű rasszizmusellenes csoport számára, és szimbolikusan további egy eurót fizettetett vele másik két rasszizmusellenes csoport javára.

Bardot 2006 decemberében az akkor még belügyminiszter Nicolas Sarkozynek írt levelet, amelyet később alapítványi folyóiratában is megjelentetett. A levélben úgy fogalmazott, hogy Franciaország "belefáradt már abba, hogy orránál fogva vezeti ez a népcsoport, amely elpusztít minket, elpusztítja az országunkat a nyakunkba varrt szokásaival".

Az egykor népszerű idolt az háborította fel, hogy a muzulmánok egyik ünnepén a hagyományokhoz híven bárányokat ölnek le.

Bardot ügyvédje az ítélethozatal után közölte, hogy megbeszéli ügyfelével, fellebbezzenek-e. "Fárasztják ezek a procedúrák. Az a benyomása, hogy az emberek el akarják némítani" - árulta el a védő.

A hajdani szexszimbólumot korábban már négy alkalommal ítélték el rasszistának minősített kijelentéseiért.

Franciaországban él Európa legnagyobb mohamedán közössége, mintegy ötmillió muszlim, ők alkotják az ország lakosságának nyolc százalékát.

Forrás: MTI