Katasztrófavédelmi verseny

Kétnapos katasztrófavédelmi versenyt rendeznek iskolásoknak a hétvégén Csillebércen; a döntőben negyven csapat ad számot tűzvédelmi, katasztrófavédelmi, elsősegély-nyújtási, elméleti-gyakorlati ismereteiről, de fizikai állóképességüket is próbára teszik.

A rendezvény a lakosság veszélyhelyzetre való felkészítésének egyik állomása. A cél, hogy megismertessék a fiatalokkal a biztonságot befolyásoló tényezőket, a veszélyeket és a különböző veszélyhelyzetekhez illeszthető magatartási szabályokat, valamint elősegítsék a magunk és mások mentésére irányuló készség kialakítását.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a szombati és vasárnapi versenyen összesen százhatvan, 13-19 év közötti tanuló korcsoportonként méri össze elméleti tudását és fizikai állóképességét.

Emellett - most másodszor - játékos vetélkedőket szerveznek tizenegy megye általános iskolás, negyedik osztályos tanulói számára - tette hozzá.

A "Készülj fel!" című verseny megyei előselejtezőin mintegy 6-8 ezer tanuló vett részt. A csillebérci döntőn a legeredményesebben szereplő diákok két korcsoportban (általános és középiskolás), 4 fős csapatokkal indulnak.

A legsikeresebben versenyző csapatok tárgyjutalmat, serleget, érmet, oklevelet, továbbá táborozási lehetőséget kapnak az Önkormányzati Minisztériumtól és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól.
Forrás: MTI