Gyerekpartit szervez a minisztérium

Az integrációban élen járó iskolák diákjainak Dunaparti gyerekpartit szervez a vasárnapi gyereknapon, a fővárosban az oktatási tárca - közölte a minisztérium az MTI-vel. A Dunaparti gyerekpartira külön busszal általános iskolás diákok érkeznek a szabolcsi

Mindkét településen igen jelentős a lakosság szociális hátránya, s az iskolákban magas a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma. Példaértékű ugyanakkor a roma és a szegény tanulók részvételi aránya és aktivitása a DADA-programban, amely elsősorban arra készíti fel a gyerekeket baleset-megelőzéssel, illetőleg szenvedélybetegség-prevencióval, hogy ne váljanak potenciális áldozatokká.

A vidékről érkező gyerekek egész napos programokon vesznek részt a Művészetek Palotája és Nemzeti Színház külső helyszínein, sétahajókáznak, és találkoznak a fővárosi Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ diákjaival, akiknek a kiállítása – Cigánysorsok gyerekszemmel – jelenleg is látható a Fővárosi Önkormányzati Hivatal Oktatási Osztályán.

Az oktatási tárca emellett kilencezer - nagyrészt halmozottan hátrányos helyzetű és hátrányos helyzetű gyermek nyaralását biztosítja idén ingyenesen egy Európai Uniós pályázat keretében.
Forrás: MTI