Az emberi test kiállítása - anatómiai tárlat

Szombattól veheti birtokba a nagyközönség a BODIES...A kiállítás című amerikai anatómiai tárlatot, amelyet szerdán mutattak be a sajtó képviselőinek.

A budapesti, Király utcai Vam Design Center hatalmas, kilenc részre osztott pincerendszerében több mint 250 preparált szerv és egész test mutatja be, milyen hihetetlenül összetett rendszer alkotja az embert.

A látogatót polimerizált valódi emberi testek fogadják, előbb egy csontváz, amely 100 ízületet rejt, szembe vele a vázon levő izomzat csodálható meg. Az apróbb testrészek üvegvitrinekben vannak, az erekkel teli méhlepény olyan, mint egy szép, piros legyező.

Külön teremben mutatják be az idegrendszert, az agyat, külön a keringés szerveit, a szívet, az artériákat, a légzés, mint a tüdő, s az emésztés szerveit. Ott azt írták ki, hogy Az vagy, amit megeszel!
A reprodukció, a szaporodás szerveit is tanulmányozhatja az érdeklődő; ott láthatók a vesék is, amelyek napi 1700 liter vért szűrnek meg.

Roy Glover, a Michigani Egyetem nyugalmazott anatómia- és sejtbiológia-professzora, a kiállítás orvosigazgatója azt hangsúlyozta, hogy "Testünk a legdrágább kincsünk, halálunkig hordozzuk, ezért kell jobban megérteni működését, s a kiállítás éppen ezt célozza."

Az emberi test sokkal bonyolultabb és drágább készülék annál, mint amelyek ma az üzletekben megvásárolhatók. "Meg kell tanulni, hogyan vigyázhatunk rá jobban, miért káros a dohányzás, miért jó a testmozgás és a megfelelő táplálék" - tette hozzá.

Csillag András professzor a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet-, és Fejlődéstani Intézetének igazgatója arról beszélt, hogy az anatómia tudománya ma már nemcsak az orvosok kiváltsága. Ezzel a kiállítással a laikusok is megérthetik a test működését, s az orvostanhallgatók is kaphatnak újabb információkat ettől a tárlattól.

A kiállítás szokatlan, váratlan, nevelő és átfogó képet ad a testről, az egészségről és a betegségről - tette hozzá a professzor.

Minden testet a Kínában működő Talieni (Dalian) Orvosi Egyetem plasztinációs laboratóriumától kapta a Michigani Egyetem laboratóriuma. Ázsiában dolgozik ugyanis a világ legtöbb és legképzettebb boncolóanatómusa. Kiválóan értenek ahhoz, hogy a testet oktatási és tudományos célra előkészítsék.

Az emberi preparátumokat a gazdájuk még életében felajánlotta tudományos célra, vagy ismeretlen személyazonosságú elhunytaktól származnak a testek.

A BODIES...A kiállítás preparátumainak elkészítéséhez olyan polimeres eljárást alkalmaznak, amely lehetővé teszi az emberi szövetek folyékony szilikongumi segítségével történő végleges tartósítását.
A nem mindennapi anatómiai tárlat, amelyet a világban már több millióan láttak, Budapesten az év végéig, december 31-ig tart nyitva.

Forrás: MTI