Talmácsi az élről bukott, 14. lett

Talmácsi Gábor az élről bukva a tizennegyedik helyen végezett a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájában a Francia Nagydíjon, Le Mans-ban. Győzött a francia Mike Di Meglio, második lett a brit Bradley Smith, míg harmadikként a

Az idei sorozat ötödik futamán a vb-címvédő magyar a nyolcadik pozícióból vágott neki a versenynek, majd fokozatosan zárkózott fel, és sokáig a közvetlen élmezőnyben motorozott. Ezúttal jól működött a motorja, egyenrangú partnere volt e tekintetben is a riválisoknak.

Kilenc körrel a vége előtt elkezdett esni az eső, ennek nyomán leállították a futamot. A motorosok begurultak a boxokba, kerékcserék, beállítás-módosítások, majd pedig ismételt rajt következett. A félbeszakítás pillanatában érvényes sorrendben álltak fel a versenyzők a kockákra, Talmácsi negyedikként az első sorból vághatott neki a rövidített, ötkörös versenynek. A rajtja óvatos volt, visszaesett a hetedik-nyolcadik helyre, de még az első kör vége előtt átvette a vezetést. Remekül haladt az élen, viszonylag jelentős volt az előnye, ám a következő körben megbillent és bukott. A 21. helyen jött vissza a pályára, ezen a pozíción pedig a hátra lévő időben hetet javított.

"Nem tudom, pontosan mi történt, egyszerűen csak megcsúszott a motor hátulja és átdobott - kezdte a történtek felelevenítését Talmácsi. "Pedig az első verseny nagyon jól kezdődött az Apriliám versenyképes volt, én pedig magabiztosnak éreztem magamat. Aztán jött az esős futam.

Elhatároztam, hogy nem fogok kockáztatni, ennek ellenére a második körben már egy kicsit elhúztam a többiektől. A telemetria azt mutatja, hogy abban a bizonyos kanyarban nagyobb gázt húztam, mint az előző körben. Biztos így van, mert a számítógép nem hazudik, bár én ezt egyáltalán nem éreztem. Mit mondhatnék? Sajnálom. Az idén már minden rossz megtörtént velem, ami történhetett: kétszer megállt a motorom, volt rossz versenyem és el is estem, pedig ilyen már majdnem három éve nem fordult elő. Remélem, most már végre vége szakad a rossz sorozatnak..."

A 250 kcm-es kategóriában Tóth Imre 18. lett, győzött a spanyol Alex Debon. A MotoGP-ben az olasz Valentino Rossi bizonyult a leggyorsabbnak, aki vb-pályafutása kilencvenedik diadalát aratta.

A végeredmény:
125 kcm:
--------
1. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 10:58.574 p
2. Bradley Smith (brit, Aprilia) 10:09.374
3. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 10:11.651
4. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 10:18.981
5. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) 10:20.271
6. Stefan Bradl (német, Aprilia) 10:20.455
...14. Talmácsi Gábor (Aprilia) 10:32.269
Az vb állása: 1. Di Meglio 74 pont, 2. Terol 66, 3. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 62..., 10. Talmácsi 32

250 kcm:
--------
1. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 47:27.406 p
2. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 47:32.222
3. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 47:32.404
...18. Tóth Imre (Aprilia) 47:58.293
A vb állása: 1. Mika Kallio (finn, KTM) 93 pont, 2. Pasini 77, 3. Debon 59

MotoGP:
-------
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 44:30.799 p
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 44:35.796
3. Colin Edwards (amerikai, Yamaha) 44:37.604
A vb állása: 1. Rossi 97 pont, 2. Lorenzo és Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 94-94
Következik: Olasz Nagydíj (Mugello, június 1.)

Forrás: MTI