Sok nő csak megjátssza

Minden harmadik nő tetteti az orgazmust, állítják a kutatók. Sőt, a hölgyek harmada azt is beismerte, hogy minden partnerénél előfordult már, hogy csak megjátszotta az élvezést.

Egy átlagos nő 99-szer szeretkezik egy évben, és ebből 34 alkalommal csak nyögdécsel, és elmarad az aktus végén a „nagy bumm”. Ez azt jelenti, hogy 65 alkalommal elégedett a partnere lepedőn nyújtott teljesítményével.

De vajon ekkor átéli a teljes eksztázist vagy csak nem volt rossz? A szakemberek úgy vélik, hogy a nők többsége ekkor is megelégszik a közepes teljesítménnyel, hisz az is jobb, mint a semmi.

Mi lehet a baj? Az okok általában banálisak. Nem kell több mint, hogy hagyjunk elég időt magunknak egy kiadós és szenvedélyes együttlétre és figyeljünk a másikra. Ha párunkat igazán szeretjük, akkor őszintén meséljük el, hogy mire van szükségünk! Ha csak egyéjszakás kalandunk van, akkor is nyugodtan mondjuk meg, hogy mi kell nekünk, hisz ez esetben a testi szerelem, csak arról az egy estéről szól, tehát nincs vesztenivalónk!

Hölgyek, Urak, hajrá! Javítsunk ezen a lehangoló statisztikán! Irány az ágy, vagy kinek hol támad kedve egy kis összebújásra, és mindent bele!
Forrás: netbulvar.hu