Nincs az ügyészségen a Gyurcsány-felvétel

Cáfolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy az ügyészségen lenne az a hangfelvétel, amelyen Gyurcsány Ferenc Zuschlag Jánossal folytatott telefonbeszélgetéseit rögzítették - értesült a HavariaPress. Nánási László Bács-Kiskun megyei főügyész szerint ha

A főügyész azt elismerte, hogy Lados, aki korábban a csalással gyanúsított Zuschlag titkára volt, heteken keresztül vallott az egykori szocialista honatya ügyleteiről, s a 200 oldalas vallomásban nagyon sok személy nagyon sok cselekedetéről szó esik.

Ám, mint mondta, Lados István nem adott át olyan hangfelvételt, ami bűncselekmény gyanúját alapozná meg. A hírügynökség úgy tudja, hogy a titkár felvetette a vádalku lehetőségét, de a vádhatóság csak ahhoz találta elegendőnek az általa elmondottakat, hogy az előzetes letartóztatását házi őrizetre változtassák. Olyan megdönthetetlen bizonyítékokkal viszont nem szolgált, amelyek a vádalkut megalapozhatták volna.

A Zuschlag János és Szilvásy György titokminiszter feltételezett kapcsolata ügyében hozott, nyomozást megtagadó határozatot azért nem fellebbezte meg a Kecskeméti Városi Ügyészség, mert jogilag erre nincs lehetősége.

Forrás: HavariaPress